Image default

Bemutatkozott az állatbarátoknak Cékla, az állatkert tüneményes vöröspanda-kölyke

Már látható a Fővárosi Állat- és Növénykert India-házában Cékla, a csaknem öt hónapos vöröspanda-kölyök. A Budapesten született, elárvult nőstény állatot gondozói nevelték fel, és egy európai tenyészprogram keretében a jövőben egy másik európai állatkertbe szállítják majd.

Az intézmény közleménye szerint a május 25-én született kisállatot a nagyközönség az első hónapokban nem sokat láthatta. Ebben az életkorban ugyanis a kölyköknek a legteljesebb nyugalomra van szükségük, és ezért

a kicsi ideje nagy részét a kifutóhoz tartozó egyik mesterséges odúban töltötte.

Cékla anyja, Dayah augusztusban pusztult el egy speciálisan ezt a fajt érintő, a tudomány által 2018 óta ismert vírusos betegségben (RPAV – red panda amdoparvovirus). A kórokozó a vöröspanda-állomány jelentős részében jelen van, de aktiválódásának körülményei még tisztázatlanok. A betegség hátterének feltárásán jelenleg is több kutatócsoport dolgozik, köztük a budapesti állatkert és az Állatorvostudományi Egyetem szakemberei.

Az elárvult Cékla felneveléséről az állatgondozóknak kellett gondoskodniuk, mert a vöröspandáknál az apaállatok nem vesznek részt a kölykök nevelésében. Cékla az elmúlt hónapokban az állatkert karanténállomásán cseperedett, mostanra viszont már elég fejlett ahhoz, hogy önállóan is boldoguljon.

A tájékoztatás szerint a kis panda azért kapott helyet a megszokott, Nagyszikla melletti kifutó helyett az India-ház belső terében, mert itt biztonságos körülmények között fejlesztheti a felnőtt élethez szükséges képességeit, miközben

a látogatók is folyamatosan nyomon követhetik a fejlődését.

Kiemelték: a veszélyeztetett fajnak számító vöröspandák természetvédelmi célú szaporítását egy európai tenyészprogram koordinálja, amelynek a fővárosi intézmény is aktív tagja. Ennek keretében Cékla a tervek szerint viszonylag rövid ideig marad Budapesten, egy másik európai állatkertbe szállítják majd.

A Himalája magashegyi erdőségeiben őshonos vöröspandákkal – vagy más néven kis pandákkal, vörös macskamedvékkel – 1990 óta foglalkoznak a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahol a faj 1992 óta rendszeresen szaporodik.

MTI – Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

„A nyuszi nem játékszer!” – a felelős állattartásra figyelmeztet az Állatkert

magyarallatvedo

Idén eddig 5 mentett gólyafiókáról gondoskodott a Fővárosi Állat-és Növénykert!

Erik

Kisbocikat, gidákat lehet nézni tavasszal a budapesti állatkertben – VIDEÓVAL

magyarallatvedo