Az EGERERDŐ Zrt 2020-ban határozta el, hogy az odú lakó madarak életfeltételeinek javítása érdekében minden évben létrehoz új odútelepeket, olyan középkorú erdőkben, ahol a fészkelés lehetőségei korlátozottak.
Tájékoztatásuk szerint a múlt héten a mátrai Görgőbükki út mentén helyeztek ki ötven odút az erdészeti társaság kollégái. Ezzel egy olyan új madárvédelmi telepet hoztak létre, ami jó lehetőséget kínál a környékre jellemző odúlakó madaraknak, hogy helyben letelepedjenek, menedéket találjanak, és biztonságos körülmények között neveljék fel az utódokat.
“Az odúk különleges együtt gondolkodás, együttműködés keretében készültek” – írják weboldalukon. Rámutatnak ugyanis, hogy a madárlakások egy része az egri Emerson cég dolgozóinak tartott csapatépítő programon készült. Az odúk másik része pedig az EGERERDŐ Zrt. dolgozóinak adventi programsorozatán lettek összeállítva.
Úgy tudni, a madárlakásokat a fenyőelegyes bükkös középkorú állományban, egymástól átlagosan negyven méterre helyezték el az erdészek. Az odúk helyét szakmai térképész programmal is rögzítették a zöldruhás madárvédők, így bővítve a cég térképes odúkataszterét.
“A kellő távolság megtartása mellett az odúkihelyezésnél még számos dologra oda kellett figyelni a szakembereknek” – magyarázzák. Többek között az uralkodó szélirány, a biztonságos felfüggesztés, a 2-4 méteres magasság is fontos volt. Természetesen a szakembereknek a berepülő nyílást is szabadon kellett hagynia, de egyéb szempontok figyelembe vétele is befolyásolja a későbbi sikeres költést.
“Ez a program is jól mutatja, hogy az erdőgazdaság hangsúlyos tényezőként kezeli az ökológiai szempontokat és a madárvédelmet, mely többek között az erdő biológiai sokszínűségét és vitalitását is szolgálja” – hangsúlyozza az EGERERDŐ Zrt. Hozzáteszik, az elhivatott szakembereknek hála idén tavasszal további odútelepek létesülnek, az erdészeti társaság felsőtárkányi, parádfürdői és szilvásváradi erdeiben. A 2024-es tervek megvalósulásával akár 600-800 fióka is kikelhet a tojásokból az új madárlakásokban.
Magyar Állatvédelem, fotók: Egererdő Zrt