Kora délutánonként már a kifutóra is kiengedik, s olyankor a közönség is láthatja a Budapesti Állatkert legifjabb, május 3-án született zebráját. A zebracsikó kislánynak bizonyult, és várhatóan a közönség bevonásával keresnek neki nevet.
Már a látogatók is megcsodálhatják a Budapesti Állatkert nemrég született zebracsikóját. A jövevény május 3-án jött a világra, de az első napokat a biztonság kedvéért az istálló nyugalmában töltötte. A napokban kezdték el kiengedni a kifutóra, ahol már a látogatók is megcsodálhatják, természetesen Romy, az anyaállat társaságában.
A 2008 augusztusában született Romy 2010 óta él a Budapesti Állatkertben, és az elmúlt tizenhárom évben már több csikót is sikeresen felnevelt, így tapasztalt anyának mondható. Az előző, 2021-es ellésekor egy méncsikót, tehát hím utódot hozott a világra, mostani utódja viszont kanca, tehát kislány. A jövevény egyelőre még nem kapott nevet, az Állatkert a tervek szerint a jövő héten hirdet majd szavazást a név kiválasztására.
Romy és csikója egyelőre a kora délutáni órákat tölti a kifutóban. A gondozók 13 óra tájban szokták kiengedni őket, így a közönség is ebben a napszakban láthatja a csíkos jövevényt. A csikó ilyenkor sokat szaladgál, fickándozik, de természetesen még nagyon igényli Romy biztonságot nyújtó közelségét. A tervek szerint, ahogy a kicsi egyre inkább megszokja a kifutót, és az időjárás is egyre kedvezőbb lesz, mind több és több időt tölt majd a szabadtéri bemutatóhelyen.
A Fővárosi Állat- és Növénykertben 1883 óta foglalkoznak zebrákkal, az első budapesti – és egyben az első magyarországi – zebracsikó pedig 1930-ban jött a világra. Az idők során több különféle zebrafajt is láthatott az Állatkert közönsége, jelenleg a Kelet-Afrikában őshonos alföldi zebrát, annak is a Böhm- vagy Grant-zebra néven ismert alfaját (Equus burchelli boehmi) mutatják be. A budapesti zebracsapat jelenleg öt állatból áll: a most született kiscsikó, illetve a szülők, Romy és Zucchero mellett van egy másik, Tina nevű kanca is, továbbá egy Zaki nevű fiatal hím, Romy előző, most már másfél éves csikója.