Image default

Eldőlt! Ezeket a neveket kapták az Állatkert jövevényei

Lezárult a szavazás a két takinborjú nevére. Az öt voksolásra bocsátott névpár közül a Meilin és a Bao lett a befutó. Ezek mind kínai nevek, és azért kerültek be a választható nevek közé, mert az aranyszőrű takin Kínában, Senhszi tartományban honos. A névadási hírről a Fővárosi Állatkert honlapján számolt be.

Természetes dolog, hogy az állatkertekben is szokás nevet adni az állatoknak. Nem az összesek, de azért soknak közülük. A nagy kérdés persze, hogy milyen nevet kapjanak. Időnként az állatgondozók nevezik el őket, ami elég kézenfekvő, hiszen tulajdonképpen ők azok, akik nap mint nap meg is szólítják a gondjaikra bízott állatokat. Előfordult már olyan eset is, amikor az örökbefogadó szülők választottak nevet egy-egy, névvel még nem is rendelkező állatnak. És persze az sem ritka, hogy a Facebookon kérnek kommentben névjavaslatokat, vagy pedig előzetesen kiválasztott neveket bocsátanak szavazásra az Állatkert weboldalán.

Ez történt legutóbb is a takinborjak esetében

Mivel két féltestvérnek, Manka és Panka nevű takinjaik borjainak kerestek nevet, ezért névpárokra lehetett szavazni, abból is mindjárt ötfélére.

A névpárok közül végül a Meilin és a Bao nevek lettek a befutók.

Ezek történetesen kínai, Kínában elterjedtnek mondható nevek: azért gondolkodtunk többek között ilyen nevekben is, mivel az aranyszőrű takinok Kínában, közelebbről a Csinling-hegység mentén őshonosak, annak is azon a részén, amely Senhszi tartomány déli részén húzódik. A nevek egyébként jelentésükben is kapcsolódnak a természetben ritkulóban lévő, aranyszőrű állatokhoz, akiknek bundája az aranygyapjú mitológiai történetének egyik ihletője is lehetett.

A Meilin nevet a március 6-án született nőstény borjú, Manka lánya kapta. A név jelentése „gyönyörű erdő”.
Bao a február 25-én született hím borjú, Panka fiának neve lett. A szó és a név kincset, ékszert jelent, de úgy is lehet érteni, hogy értékes, illetve ritka.

Meilin és Bao, valamint a két anyaállat, Panka és Manka most is láthatók a Nagyszikla oldalában lévő kifutójukban, a szomszédban pedig ott van az apuka, Janek is. A mostani hétvége különösen jó alkalomnak ígérkezik a meglátogatásukra, annál is inkább, mert a napokban, péntektől vasárnapig lesz a Kürtőskalács Vigalom is. Emellett azzal, hogy a takinborjak nevet kaptak, már örökbe is lehet fogadni őket jelképesen az Állatkerti Alapítványnál. Az alapítvány egyébként épp most vasárnap tartja az állatkerti nevelőszülők hagyományos találkozóját.

ZooBudapest – Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Önfeledten játszanak, szaladgálnak a Fővárosi Állatkert leopárdkölykei – VIDEÓ

Marci

12 állatkert, 12 élményteli éjszaka – Körkép az idei Állatkertek Éjszakája programkínálatából

Eszti_mav

Péntek este Halloween az Állatkertben

magyarallatvedo