Hajnalig tartó műtétek, az egész országra kiterjedő önkéntes-hálózat, éves szinten több ezer madár – mindez hazánk első és legnagyobb madármentőhelyén. A Dr. Fülöp Erik független országgyűlési képviselővel, a Nemzeti Állatvédelmi Szolgálat elnökével közösen indított ‘A hónap menhelye’ kampányunk keretein belül október hónapban a Hortobágyi Madárpark – Madárkórház Alapítványhoz látogattunk. A madárpark munkatársai lenyűgöző munkát végeznek, évente 3-5000 madarat gyógyítanak és gondoznak. Gyönyörű gólyákkal, baglyokkal, sasokkal találkoztunk, sőt, Negro, a beszélő holló még meg is viccelt minket. Dr. Fülöp Erik kérdezte Dr. Déri János állatorvost, a madárkórház alapítóját a tapasztalataikról.
Dr. Fülöp Erik: Az imént pillantottam meg az épületen található emléktáblát, ami jelzi, hogy itt korábban Gulág üzemelt. Hogyan született a madárpark?
Dr. Déri János: Ez a terület, ahol a madárpark található, már a rómaiaknak sem kellett, mocsár volt mindenhol, a kommunizmus alatt pedig Gulág működött, háromszázan éltek itt kényszermunkára ítélve. Én 1984-ben kerültem ide a Hortobágyra, mint üzemi állatorvos. Mindenki azt kérdezte tőlem, hogy mit tettem, amiért Budapestről ide kellett jönnöm? Az emberek tudatában az élt, hogy aki a Hortobágyra jön, az nem önszántából teszi. Kezdetben a nemzeti park megbízásából üzemeltettük a madárkórházat ’91-től. 1998-ban vettem meg a madárkórház épületét, szörnyen romos állapotban volt még ekkor. 2002-ben pedig megrendezésre került az első madármentő kiállítás. 2004-ben pályáztunk egy uniós támogatásra, ami végül 2006-ban meg is valósult, így megnyithattuk a madárparkot, addig csak madárkórház üzemelt. A kezdetekkor 20-30 madár volt, majd lett 200-300, most pedig már ott járunk, hogy évi 3-5000 madár kerül ide, ezzel pedig a költségek is nőttek folyamatosan. Jelenleg 41 telephelyen 300 önkéntesünk van, akik segítenek nekünk. Egy támogatásból egy oktatóközpontot is sikerült létesíteni, ahol elméleti előadásokat tartunk állatorvostanhallgatóknak, gyakorlati foglalkozásokon pedig itt a madárkórházban vehetnek részt.
(Dr. Déri János a nagyröpdében, ahol gólyák hada várt minket)
F. E.: Madarakkal foglalkozni és gyógyítani őket igen különleges küldetés, nem túl gyakori, hogy ebbe az irányba szakosodnak az állatorvosok. Honnan származik a madarak iránti szenvedélye?
Dr. D. J. : Igazából ezt a hivatást nem én találtam meg, ő talált meg engem. Én mindig is állatorvos szerettem volna lenni már egészen 3 éves koromtól kezdve. Budapesten nőttem fel, ahol az ember leginkább macskával és varjakkal találkozik, így a játékállataimat kezelgettem meg kötögettem. Az 1971-es vadászati kiállításon iskolásként vettem részt, ekkor még maga az állatvédelem a vadászokon keresztül működött, nem volt más. Nagyon szerettem vadászkönyveket olvasni, mint például Fekete István vagy Molnár Gábor regényeit. Amikor egyetemista voltam, lovakkal kívántam foglalkozni itt a Hortobágyon, meg is volt ez beszélve, de végül valaki más töltötte be ezt a pozíciót. Amikor a kisfiam megszületett, átvettem a feleségem baromfi praxisát, ami egy igen feltörekvő piac volt. A nemzeti parkosok tudták, hogy a többi állatorvos közül én vagyok az, aki szeret a madarakkal foglalkozni és gyógyítani őket. Először hoztak nekem egy egerészölyvöt, aztán kettőt, majd százat. Ekkor a lakosság részéről még nem igen volt igény erre, az egyetemen nem is tanultunk a vadmadarak gyógyításáról. Az emberekben fel sem merült, hogy egy sérült vagy beteg madarat meg lehet menteni. Ezt mi tapostuk ki a nulláról, külföldről szereztünk tapasztalatokat, azonban ez a szocializmusban nem volt egyszerű. Elég sok kritika is ért minket a kilencvenes években, hogy miért kell erre pénzt költeni, energiát beleölni, hagyni kéne, hogy az evolúció tegye magától a dolgát. Ezek a kritikák sarkalltak arra, hogy kialakítsuk azt a folyamatot, amivel ma is dolgozunk: csak olyan madarat engedünk vissza a természetbe, amelyik már elég életerős hozzá, el tud egyedül is boldogulni, a többi pedig marad itt nálunk.
F. E. : Egy madarat rengeteg veszély fenyeget, kezdve a mérgezésektől, a baleseteken át egészen az áramütésekig. Mi miatt, milyen sérülésekkel érkeznek ide főként a madarak?
Dr. D. J.: A három fő ok, ami miatt idekerülnek a madarak, az a mérgezés, áramütés illetve közúti balesetek. Ezenkívül számos lelövés, ablaknak ütközés, egyéb baleset is éri őket. A novembertől áprilisig tartó időszakban jellemzőek leginkább a szándékos mérgezések. Rengetegen azt a módszert alkalmazzák, hogy állati hullába fecskendeznek mérget, ezzel szeretnék elkapni a rókákat, varjakat, kóbor kutyákat. A táplálékláncon keresztül ez a sasig is eljut, amikor görcsben lévő, megmerevedett sast látunk az úttesten, azt nem elütötték, hanem mérgezés áldozata lett. Az Állatorvosi Egyetemmel együttműködve számos kísérletet végeztem arról, hogy ahogy a táplálékláncon keresztül a méreg eljut a sasokig, úgy az emberekhez is eljuthat. Azt tapasztaltuk, hogy az emberek a karantén, bezártság miatti felgyülemlett feszültségüket úgy vezették le, hogy madarakra lövöldöztek. Ebben az időszakban gyakorlatilag naponta érkezett hozzánk meglőtt madár.
F. E.: A sérült madarakra sok esetben műtét vár itt a madárkórházban. Akár ebbe a folyamatba is betekintést nyerhetnek az idelátogatók?
Dr. D. J.: Amelyik madár életét meg tudjuk menteni, akár egy műtéttel, mi azt megmentjük. A látványkórházon belül van a műtő, ahova az érdeklődők is beláthatnak. Engem egyáltalán nem zavar, ha néznek, nagyon tanulságos tud ez lenni a látogatók számára. Az ember itt szembesül a saját maga által okozott károkkal, például hogy egy légpuska lövedék kiszedése mivel jár. Aki ezt végignézi, az biztos, hogy nem lő többet madárra. Az óvodások is végig szokták követni a műtéteket, érdeklődően állnak hozzá, van, aki egyből állatorvos szeretne lenni, vagy a szülő inkább el is adja a puskáját. Előfordul, hogy hajnali 3-ig a műtőben vagyunk, és dolgozunk. Az emberek a sérült madarakat általában este 6-8 óra körül hozzák be, ilyenkor kezdődik az esti műszak, de van, hogy éjjel 2-kor érkezik be egy madár, aki sürgős beavatkozást igényel.
F. E.: Az emberek talán legelőször tanácstalanul állnak ahhoz a helyzethez, amikor egy sérült állatot látnak valahol. Milyen útmutatást tudna adni azoknak, akik egy sérült madarat találnak? Mi a teendő ilyenkor, kihez forduljanak?
Dr. D. J.: Azt a madarat, amelyiket meg lehet fogni, azt meg kell fogni. A vadmadarak a természetben mind domináns egyedek, ezért gyengeséget nem szoktak mutatni, ha tényleg látszik rajta valami, akkor lehet, hogy már csak percei vannak hátra. A sérült madarat egy dobozban kell elhelyezni, és azonnal hívni kell minket, és az önkéntes-lánculatunkon keresztül elrendezzük a sorsát. A fiókaszezonban a folyamat fordított. Mielőtt valaki megfogná a fiókát, hívjon fel minket, telefonon keresztül a szakemberek be tudják azonosítani az elmondottak alapján, hogy milyen fajta madárról van szó. Ha van kommunikáció, akkor általában minden jól működik.
Köszönjük Dr. Déri Jánosnak, illetve a madárpark munkatársainak, hogy fogadtak minket, és megosztották velünk gondolataikat és tapasztalataikat az állatvédelemmel, madarak mentésével és gyógyításával kapcsolatban.
! FELHÍVÁS !
Segítségre van szüksége a Madárparknak! A madárkórház nagyröpdéjében az egyik gerenda 8-10 méter magasan megadta magát, ezzel pedig a madarak épsége veszélybe került. Olyan ács szakember jelentkezését várják, aki vállalná, hogy kicseréli a gerendát a röpdében!
Aki szeretné támogatni a madárparkot, az az alábbi számlaszámon teheti meg: Adószám: 18557899-1-09, Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868