Image default

Irtó cuki Etna, a háromhónapos vakvezető-tanuló

Itt van végre a három hónapos Etna! A sárga kislány május elején költözött be kölyöknevelőjéhez, Ágneshez. Etna nyugodt, érdeklődő és gyorsan tanul.

„Olyan jó tulajdonságai vannak, hogy öröm lesz tanítani, már nagyon vártam az érkezését. Annak is örülök, hogy bújós, kedves. Az egész családom segíteni fog nekem abban, hogy remek kutyát neveljünk belőle” – mondta Bakonyiné Kunert Ágnes.

A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola saját maga gondoskodik arról, hogy tenyészetéből minél több tehetséges kölyök szülessen, ennek érdekében külföldről is hozunk kiskutyákat. Ennek a programnak a keretében két labrador érkezett idén májusban Franciaországból, közülük ezúttal Etnát mutatjuk be, aki egy éven át él kölyöknevelője otthonában.

Etna vakvezető vonalas szülőktől származik (felmenői között voltak vakvezetők), és abban bízunk, hogy évek múlva majd sok kölyökkel ajándékoz meg minket. Előtte azonban kiképezzük, hogy ő is megtanulja a vakvezető munkát. Látszik rajta, hogy élvezni fogja. Három nap alatt a következőket tanulta meg Ágnestől: ül, fekszik, lábhoz igazodik és már majdnem behívható, persze mindenre jut idő, mert elsősorban sok alvásra és játékra van szüksége.

Gyerekkora érdekes lesz, mert nevelőcsaládja kertes házban lakik, Ágnes irodában dolgozik, és gyakran fogják látogatni a Balatont. Etnára jellemző, hogy Budapesten utazott először metróval, amit teljesen természetesnek vett, kicsit sem félt.

Baráti ölelés

Etna első magyar kutyabarátja Cifra lett. A nagy vakvezető tanuló azonnal a mancsai alá vette a kölyköt, és örök barátságot kötöttek.

Etna első útja

Etna azonnal elkezdte a főváros felfedezését kölyöknevelőjével, Ágival. Mindenre ugrik, amivel játszani lehet, és közben gyorsan tanul.

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Álommeló a javából: Kölyöknevelőket keresnek

Eszti_mav

Álommeló a javából: Kölyöknevelőket keres a magyar vakvezetőkutya iskola

Eszti_mav

Letakartuk a buszvezetők szemét – vakvezető kutyás érzékenyítés a BKV-nál

Viki