Ezer fölé emelkedett tavaly a veszélyeztetett ibériai hiúzok száma Portugáliában és Spanyolországban egy nagyszabású tenyészprogramnak köszönhetően – jelentette be pénteken a spanyol környezetügyi minisztérium.
A kezdeményezést 2002-ben indították el, amikor az Ibériai-félszigeten honos macskaféle egyedszáma mindössze 94-re csökkent Spanyolországban, Portugáliában pedig egyetlen példánya sem maradt a mezőgazdasági termelés, az orvvadászat és a közúti balesetek miatt.
A tavaly született 414 kölyökkel együtt azonban a vadon élő egyedek száma év végére elérte az 1111-et a régióban, ami a legmagasabb mutató a faj megfigyelésének kezdete óta. Az állatok közül 239 példány ivarérett nőstény.
A minisztérium szerint a 2019-es évhez képest 30 százalékkal nőtt tavaly az ibériai hiúzok száma, ami optimizmusra és olyan forgatókönyvek felvázolására ad okot, amelyekben már nem fenyegeti kihalás a pöttyös bundájú ragadozót.
A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) 2015-ben súlyosan veszélyeztetettről veszélyeztetettre módosította az ibériai hiúz, más néven spanyol hiúz vagy párduchiúz természetvédelmi besorolását.
A tenyészprogramban részt vevő Természetvédelmi Világalap (WWF) bátorítónak nevezte a friss adatokat.
“Fajmegőrzési szempontból ez egy óriási siker Spanyolország és az egész világ számára. Kevés faj képes kilábalni egy olyan kritikus helyzetből, mint amilyenben az ibériai hiúz volt” – mondta Juan Carlos del Olmo, a WWF spanyolországi részlegének vezetője.
A szervezet szerint ahhoz, hogy az ibériai hiúz kikerüljön a veszélyeztetett fajok közül, egyedszámának 3 ezer fölé kell emelkednie, ezen belül 750 ivarérett nősténnyel. Del Olmo szerint ez 2040-re megvalósulhat, de ehhez fel kell számolni a fajra fenyegetést jelentő tényezőket.
MTI, fotó: wikipedia