Image default

Szomorú hír: ezerrel nőtt a kihalással fenyegetett fajok száma egy év alatt

Szomorú hír: ezerrel nőtt a kihalással fenyegetett fajok száma egy év alatt!

A Természetvédelmi Világszövetség által összeállított, veszélyeztetett fajokat összegyűjtő Vörös listára összesen 6 ezerrel több faj került fel, mint tavaly – osztotta meg a HVG.

 

Közzétette a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a veszélyeztetett fajok listáját, a kihalás már 45 ezer fajt fenyeget a szervezet szerint, 1000-rel többet, mint tavaly – írja az Euronews. Az IUCN nemrégiben tette közzé a Vörös lista idei kiadását, amelyen összesen 163 040 veszélyeztetett faj található.

A veszélyeztetett kategóriába sorolt fajok száma 6 ezerrel emelkedett, így már ebbe a csoportba került többek között a Kanári-szigeteken őshonos Gallotia stehlini óriásgyík, a chilei Copiapoa kaktuszfajta, valamint a borneói törpeelefánt is.

A szervezet szerint a veszélyeztetett fajok száma többek között a klímaváltozásnak, az invazív fajoknak és az emberi tevékenységnek, elsősorban az illegális kereskedelemnek és az infrastruktúra-bővítéseknek köszönhetően emelkedett. Az említett kaktuszfajta például amiatt került nehéz helyzetbe, hogy rendkívül felkapottá vált a közösségi médiában.

Vannak ugyanakkor pozitív fejlemények is: már nem számít veszélyeztetettnek az ibériai hiúz. 2001-ben mindössze 62 felnőtt példányt élt ebből a fajból, ma viszont már több mint kétezer.

Van remény: úgy tűnik sikerült megmenteni az ibériai hiúzt a kihalástól!

A Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) szerint már nem számít veszélyeztetett fajnak a nagyon ritkán előforduló ibériai hiúz – közölte a BBC forrására hivatkozva a Telex. Mint beszámoltunk róla, a hiúzfaj eddig a szervezet ún. vörös listáján szerepelt, de mivel növekedésnek indult a populáció, az ibériai hiúz immár csak a sérülékeny kategóriában foglal helyet.

A példányszám bő két évtized alatt megtízszereződött: míg 2001-ben csupán 62 ivarérett ibériai hiúzt tartottak számon, 2022-ben már 648-at. A fiatal példányokkal együtt mára kétezer körülire nőhetett a számuk Spanyolországban és Portugáliában az IUCN szerint. Jelenleg 14 olyan helyszín van, ahol stabil, újratermelődő a hiúzok száma, ebből egy portugál, tizenhárom spanyol területen – osztotta meg a Telex.

Hangsúlyozták, hogy az ibériai hiúz egykor a neki nevet adó félsziget egészén elterjedt volt, de az 1960-as évektől megtizedelte őket élőhelyeik elvesztése, a vadorzók és a balesetek. A fajmegőrzési munka azonban eredménnyel járt. Ez komplex feladat volt, például a szintén megcsappant kedvenc eledelük, az európai vadnyúl létszámát is helyre kellett állítani. Erdőket és bozótosokat telepítettek újra eközben.

Francisco Javier Salcedo Ortiz, a hiúzprojekt koordinátora elmondta, ez egy macskafaj egyedszámánál valaha elért legnagyobb feljavulás. De még nincs vége a munkának. Több észak- és közép-spanyolországi helyszínre is vissza akarják telepíteni a hiúzt. A fejlődés imponáló: 2005-ben még csak 449, manapság már 3320 négyzetkilométeren járkálnak a macskaféle egyedei. Persze az 1960-tól fennálló veszélyek, plusz a házimacskáról átterjedni képes járványok veszélyeztethetik az erőfeszítéseket – írták.

(Forrás: HVG/BBC/Telex, Fotó: WWF-Canon / A. Christy WILLIAMS, bengalcat.pet, wikipedia)

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

A kihalás szélére került ez az ősi magyar kutyafajta – VIDEÓKKAL

magyarallatvedo

Elképesztően sok állatfajt veszélyeztet a globális felmelegedés

magyarallatvedo

Egy hibrid medvefaj jelentheti a jegesmedvék utolsó esélyét

magyarallatvedo