Image default

Fantasztikusan jó hír érkezett a Hortobágyon élő erdei fülesbaglyokról

A Nyírség–Szatmár–Bereg Tájegység munkatársai idén is elvégezték az erdei fülesbaglyok (Asio otus) téli szinkronszámlálását.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság tájékoztatása szerint a január végi, télies időjárás ellenére is biztató eredmény született, hiszen több jól ismert belterületi telelőhelyen is stabil, népes csapatok kerültek elő.

„Kiváló rejtőszínüknek és mozdulatlanságuknak köszönhetően a településeken nappalozó egyedeket sok esetben ugyan csak a fák alatt gyülemlő köpetek jelezték, mégis mintegy 600 példánnyal több erdei fülesbagoly mutatkozott, mint a tavalyi évben” – hangsúlyozták.

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Az Őrségbe telepítették át a hortobágyi vadlovakat

Eszti_mav

Látványos drónvideó mutatja be a hortobágyi vadlovak életét és társadalmát

Eszti_mav

Újra Nyitott Istállók Hétvégéje lesz a Hortobágyon!

Erik