Image default

A franciák táplálkozási szokásai is hozzájárulnak a védett állatfajok csökkenéséhez

A szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy a franciák békacomb-szeretete nagyban hozzájárul a fajok csökkenéséhez – írja a The Washington Post.

A közvélekedés szerint a békacombnál kevés franciásabb dolog van. Tudósok egy csoportja azonban most éppen emiatt kongatja a vészharangot. Arra figyelmeztetik Franciaországot, hogy szigorúbb szabályozás alá vonják az étel fogyasztástá. A békacomb-kereskedelem ugyanis nem lokális probléma, hanem globális léptékű.

Ma már a fajok csökkenéséhez vezet Indonéziában és Törökországban is.

A Nature Conservation tanulmánya szerint 2010 és 2019 között az Európai Unió körülbelül 2 milliárd, ebből pedig csak Franciaország 30.015 tonnányi békacombot importált, hogy aztán vajjal és petrezselyemmel elkészítve tálalják az éttermek a vendégeik számára.

Pro Wildlife, a Robin des Bois és a Veterinarians for Biodiversity európai természetvédelmi szervezetek most nyílt levelet írtak Emmanuel Macronnak, az aláírókhoz pedig cambridge-i és oxfordi tudósok is csatlakoztak. Azt kérik a francia vezetőtől, hogy vegyék fel a békacombot a veszélyeztetett fajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezménybe és szabályozzák szigorúbban azt.

A Macronnak írt levél megemlíti két békafajt, melyek mindegyike Indonéziában található, és egyik sem veszélyeztetett állatfaj. Azonban a törökországi anatóliai vízibéka-populációkat sebezhető fajként tartják számon. A tanulmány pedig megállapította, hogy a békák egyedszáma évente 20 százalékkal esik vissza az export miatt.

Mint ismert, Franciaországban és az Európai Unióban az őshonos békapopulációk kereskedelmi hasznosítás elleni védettséget élveznek. Ezt terjesztenék ki a tudósok globális léptékre. A rendelkezésre álló adatok szerint a kétéltűek jelentik világszerte a gerinces állatok legveszélyeztetettebb osztályát, több faj küzd a túlélésért, mint az emlősök, a madarak és a hüllők között.

Nem csak a békacomb-fogyasztás miatt aggódnak a tudósok. Cipruson az énekesmadarakból készült levesek ellen emelték fel a hangjukat.

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Macron elintézte Kínában, hogy a népszerű óriáspanda pár Franciaországban maradhasson

Erik

Elsőbbséget adtak a békáknak Tallinnban

magyarallatvedo

Lenyűgözően különleges kék homár akadt francia halászok hálójába

Erik