Image default

Útnak indultak a foltos szalamandrák, óvatosan vezessünk az erdei utakon!

Útnak indultak a foltos szalamandrák, óvatosan vezessünk az erdei utakon! A foltos kétéltűek Magyarországon védett faj, állományait a közúti közlekedés szinte mindenhol komolyan veszélyezteti.

Az enyhe tél végi időjárás miatt már februárban elindultak a kétéltűek a szaporodó helyek felé – hívja fel a figyelmet bejegyzésében a Duna-Ipoly Nemzeti Park. Míg a békák esetében ez egy egyértelmű és rövidebb ideig tartó vonulás a vizek felé ilyenkor, a szalamandrák – nehezítve a természetvédők helyzetét – tavasztól őszig hónapokon keresztül megjelennek az élőhelyeiket átszelő erdei utakon esős időben.

Mint írják, különösen azért, mert a sötét színű aszfalt melegebb a környezeténél, továbbá a táplálékának számító gilisztákat is könnyen megtalálja ott.

A foltos szalamandra jellemzően a középhegységi üde élőhelyeken él, mindig egy-egy patakvölgy térségében.

A telet hibernálva töltik a patakvölgy fölötti sziklás, köves talajú erdőkben, a kövek, illetve a fák kimosódott gyökerei alatti üregekben, a korhadó fák tőodvaiban. Magyarországon védett faj. Állományait a közúti közlekedés szinte mindenhol komolyan veszélyezteti.

A Börzsönyben a legtöbb erdei aszfaltúton felbukkanhatnak a foltos szalamandrák. De a legkritikusabb útszakasz a Kemence-völgyben vezető erdészeti úton van. A Visegrádi-hegységben két kritikus erdei aszfaltút szakaszon kell nagyobb figyelemmel lenni rájuk. Egyrészt a Szentendre Dömörkapu térségében (az Erdészet és a buszforduló között), valamint a Dömös Szőke-forrás-völgyben, az erdő széltől a Rám-szakadék felé vezető szakaszon.

Kellő figyelemmel vezessünk!

Az erdei utakon közlekedők is sokat tehetnek a foltos szalamandra állományok megőrzéséért. Különösen azzal, hogy kellő figyelemmel közlekednek. Annak ellenére, hogy élénk sárga, vagy narancssárga foltokkal tarkított színezetű, gépjárműből nagyon nehéz észrevenni őket az utakon. Nem menekülnek el az autó hallatán, még 20-30 km/h sebességnél sem. Ettől gyorsabban pedig szinte garantált a gázolás. Ha az úton tartózkodó szalamandrát lát, kérjük, álljon meg (vészvillogóval) és kesztyűvel, vagy akár egy falevéllel megfogva tegye le az állatott a patakvölgy felé eső oldalra – kérik a park szakemberei.

Ezzel nagyon sok egyed élete menthető meg.

(Forrás: Novák Adrián, Karakai Tamás, Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság)

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Ellenőrzik a fészkeket és meggyűrűzik a rétisas fiókákat nemzeti parkunkban

Erik

Így bújik ki a tojásból a magyar természetvédelem címermadara

magyarallatvedo

Bárkiből lehet a következő napokban önkéntes szalamandra-mentő

Eszti_mav