Image default

Születésnapi ajándéknak szánta a kiskutyát, amit egyszerűen ellopott gazdáitól a férfi

Vádat emelt a Füzesabonyi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki ellopott egy kölyökkutyát. A férfi a lopott állatot elajándékozta rokonának, majd a kihallgatása előtt visszavitte eredeti tulajdonosának.

A vád szerint a férfi 2023. november 24-én egy hozzátartozója születésnapjára készült, akinek egy kölyökkutyát szeretett volna ajándékozni. Miközben a vádlott Kál településen sétált, az utcáról meglátta az egyik ház udvarán szaladgáló ebet. Egy hirtelen ötlettől vezérelve bemászott az ingatlanba, majd felkapta a kan németjuhászkölyköt és a kezében az állattal távozott a helyszínről. A férfi a lopott állatot elajándékozta rokonának – olvasható a Heves Vármegyei Főügyészség közleményében.

Néhány nap elteltével a vádlott – miközben a gyanúsítotti kihallgatására igyekezett – a kutyát visszavitte eredeti tulajdonosának, annak legnagyobb örömére. A cselekmény elkövetési értéke 35 000 Forint, amely így megtérült.

Az ügyészség szabálysértési értékre, helyiséghez tartozó bekerített helyre a jogosult tudta és beleegyezése nélkül bemenve elkövetett lopás vétségével vádolja a férfit. A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádiratában jóvátételi munka intézkedés alkalmazására tett indítványt a cselekményét megbánó, büntetlen előéletű és a kölyökkutyát visszaszolgáltató vádlottal szemben.

Magyar Állatvédelem, a címlapkép csak illusztráció

KAPCSOLÓDÓ

Belehalt egy kutya a kontár ivartalanításba

magyarallatvedo

20 hattyút akart ellopni az olasz, szerencsére lebukott

magyarallatvedo

Vádemelés: fagyállóval mérgezte meg a szomszéd kutyáját a férfi

Marci