Rengetegen kezelik háziállatukat emberként, de még inkább gyerekként: dédelgetik, öltöztetik, a fotóját mutogatják, köré szervezik az életüket. De vajon miért csinálják ezt? Talán saját magányukat próbálják elfedni? Miért viselkednek szülőként egy kutyával? Jót tesznek egyáltalán ezzel a négylábú kedvenceiknek? Vagy épp ellenkezőleg: eltorzítják a személyiségüket?
Hajlamosak vagyunk arra, hogy egyes tárgyinkat – autót vagy plüssállatot – megszemélyesítsük, emberi tulajdonságokkal, érzésekkel ruházzuk fel, mert így könnyebben és jobban tudunk kapcsolódni hozzájuk. A négylábú házi kedvencek, legyen szó például kutyáról, macskáról, mókusról, vadászgörényről, tengerimalacról vagy épp nyusziról, különösen jó alanyok ehhez. A tőlük érkező szeretet olyan ajándék, amelytől kétségkívül gazdagabbak, kiegyensúlyozottabbak, egészségesebbek és elégedettebbek lehetünk.
Van azonban egy fontos kérdés, amit érdemes időnként feltennünk magunknak: a tutujgató, túlóvó, túlszeretgető attitűd vajon melyikünk igénye? Csak a miénk, vagy az állaté is?
Saját közösségi oldal, zsúr, gyász és kutyababakocsi
„Csinálj nekem egy Instagram-oldalt, légy szíves!” Nehezen képzelhető el, amint egy megtermett fehér labrador egy nap odasomfordál gazdája mellé, és jutalomfalat helyett ezt kéri. Esze ágában sincs ilyesmit kérni. Mégis kap. Jelszót, becenevet, követőtábort és e-mail címet is. Akaratán kívül lesz nevetség vagy éppen csodálat céltáblája, s gyakran írják ki fotói alá azt, amit elvileg ő nem gondol, de gondolnia kellene, például, hogy „ugye, milyen szép pulcsit kötött nekem a mami?”. A „mami” meg boldog, hogy kedvencét már kétezren követik, hogy egy-egy szelfi közzétételét követően valóságos lájkcunami érkezik a rajongóktól.
Évi öt éve él együtt Zsozsóval, kettejük kapcsolata állítólag szerelem volt első látásra. Évi igyekszik mindenben élettársa kedvében járni, különösen kitesz magáért a születésnapokon: ínycsiklandó tortát csináltat, partit rendez, és áthívja a haverokat is. Zsozsó egyébként egy vadászgörény, aki egyáltalán nincsen tisztában azzal, hogy miért is kapja időnként azt a sok plusz figyelmet. Szívesen elrágcsálja a papírt, amibe Évi az ajándékait becsomagolja (igaz, egyszer állatorvosnál kötött ki, mert túl sokat nyelt a krepp-papírból). Kozmetikushoz is gyakran járnak, legutóbb Zsozsó „haját” tarkónál felnyírták, füleit világoskékre festették, Évi kérésére.
Ne csodálkozzunk, ha egy parkban tologatott babakocsiból nem egy csecsemő, hanem például egy drótszőrű tacskó néz vissza ránk.
Hazánkban csak most kezd elterjedni a kutyababakocsi (27 000 forintért már kapható), amelyet régebben betegségből lábadozó vagy mozgássérült kutyáknak ajánlottak, manapság viszont már a kisebb termetű, sétában hamar fáradó kölyköket is előszeretettel tesznek bele a gazdik, s tologatják őket séta vagy bevásárlás közben. A kocsi teteje védi kedvencüket a széltől, az esőtől és a közvetlen napsugárzástól.
Valóságban megtörtént esetek, állattartóktól elhangzott mondatok
„Mi van, nagyfiú?! Hát, gyere gyorsan apához! Milyen napod volt ma, mi? Jó volt? Mesélj!” (Ötven körüli férfi a tacskójának)
„Nem hagyhatjuk, hogy Sheldon elfojtásokat cipeljen magában. Megbeszéltük a feleségemmel, hogy keresünk neki egy szakembert. Nem akarjuk, hogy frusztrált, boldogtalan felnőtt váljék belőle!” (Sheldon egy pár hónapos francia bulldog)
„Pixi, gyere szépen! Fürcsizünk egyet, jó? Bemegyünk kicsit a Dunába szelfizni és pancsolni!” (Középkorú nő a csivavájának)
„Nikó, gyere szívem, ne kelljen még egyszer szólnom! Haza kell mennünk, meg kell mosni a lábadat, mert nagyon sáros lett!” (Nyugdíjas hölgy a kutyájának)
„Tipli, nem elmondtam több ezerszer, hogy viselkedj, ha kint vagyunk az utcán? Engem te ne égess le! Mit szólnak mások, ha látják, hogy ilyen neveletlen vagy! Úgy készülj, hogy otthon erről még beszélünk!” (Gazda egy németjuhásznak)
„Most nagyon nehéz anyagi helyzetbe kerültünk, ráadásul a kutyus beteg lett, harmincezer forint volt a kezelése, a gyógyszerei. Pár ékszerem volt, de eladtam, hogy a kutyánk meggyógyuljon.”
„A nyuszimmal szeretek a leginkább játszani. Úgy tudok kommunikálni vele, hogy nem kell beszélnem. Vele lehetek a legőszintébb, nem kell megjátszanom magam úgy, mint az iskolában. Olyannak fogad el, amilyen vagyok, és szeret feltétel nélkül. Amíg ő nem volt, sokkal üresebbnek éreztem magam.” (11 éves kislány)
„Az exem nem szerette a macskákat. Hiába magyaráztam neki, hogy a macskák egy sor dolgot megtanítanak nekünk a hűségről, odaadásról, ragaszkodásról, de mintha a falnak beszéltem volna. Amikor azt mertem mondani, hogy nálam a macska családtag, és igenis, alhat velünk, a barátom választás elé állított: vagy én, vagy a macska. Természetesen a macska maradt.”
„»Képzeld, Mártikám, kinőtt a fogunk!« »Valóban? Na, gratulálok! Mi meg már szobatiszták vagyunk, és múltkor vettünk egy piros anorákot Döncinek. Hát, talán még nem is láttuk így örülni semminek. Büszkén hordja, imádja!«” (Csak az ivartalanítás szó hallatán jött rá a hallgatóság, hogy a két idős hölgy nem az unokáiról, hanem a kutyáiról beszélt).
A Schmidt család nem beszél a kutya evése közben, mert Muki (a yorkshire terrier) nem szereti, ha evés közben zavarják, és harap, ha valaki a közelébe megy. Roxi, a macskájuk pedig nehezen viseli, ha felkapcsolják a villanyt, ezért évek óta mindenki vaksötétben próbálja megközelíteni éjjel a vécét.
Enyhítik a magányunkat, de ez még nem ok arra, hogy gyerekpótlékot vagy élettársat lássunk bennük
Van, aki nem tudott babát vállalni, de hiányzik nagyon egy meleg kis test, amelyről gondoskodni lehet, akivel kölcsönösen szeretni lehet egymást. Van, aki magányos, és a valódi emberi kapcsolat hiánya okozta űrt próbálja meg kitölteni egy kedves háziállattal – számukra igazi mentális mentőakció lehet egy állat befogadása. Számos kísérlet igazolta, hogy az állatokon keresztül még a legzárkózottabb gyermekhez és felnőtthöz is közel kerülhetünk, sőt, a kutya simogatása önmagában véve is fejlesztő hatású, hiszen az állat minden körülmények között készségesen és feltétel nélkül visszaadja a rá irányuló szeretetet.
Házi kedvencet tartani tehát igenis jó dolog, de ügyeljünk arra, hogy ne essünk túlzásokba. Szeretetünk kimutatásának az is része, hogy meghagyjuk önazonosságukat, méltóságukat, és annak kezeljük őket, amik valójában: állatoknak.
(Jónás Ágnes/kepmas.hu, fotó: freepik, pixabay)