Ahogyan azt a Magyar Állatvédelem korábban már Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztosra hivatkozva megírta, a PCAS Állatmentő Egyesület megkeresését követően a politikus kezdeményezésére a Fővárosi Nagycirkusz el 20, a gyömrői ebrendészeti telepről mentett kutyának nyújt ideiglenes menedéket a cirkusz területén.
Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója és csapata rekord idő alatt állították fel az állatok átmeneti elhelyezésére alkalmas kenneleket, amiket a mentvények múlt héten kedden birtokba is vehettek. Ovádi Péter akkor közösségi oldalán hangsúlyozta, hogy a Fővárosi Nagycirkuszba minden mentett kutya biztonságban megérkezett.
A legfrissebb hírek szerint a gyömrői ebtelepről mentett kutyusok valóban új esélyt kaptak egy boldogabb életre. A folyamatos állatorvosi jelenlétnek köszönhetően
már az első védőoltásukat is megkapták a Fővárosi Nagycirkuszban.
Az állatvédelmi kormánybiztos a közösségi oldalára feltöltött videóban arra is rávilágít, hogy a napokban még néhány tesztet el fog végezni rajtuk az állatorvos, többek között azt is meg fogják nézni, hogy szívférgesek-e az állatok.
„Ivartalanítás után örökbefogadhatók lesznek” – tette hozzá, így most már tényleg napról napra egyre közelebb állnak ahhoz, hogy szerető gazdira találjanak.
Korábban megírtuk azt is, hogy a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 15 millió forint keretösszegig segíti a mentésben résztvevő civil szervezeteket a felmerülő költségek kiegyenlítésében. A cél az, hogy minden állatot biztonságos környezetbe helyezzenek.
Magyar Állatvédelem