Image default

Ha a gazdáján múlik, több mint egy órát lett volna a tűző napon parkoló autóban a kutya

Az újbudai rendőrök lezárták a vizsgálatot annak a 70 éves férfinak az ügyében, aki vizsláját a nyári forróságban felhúzott ablakokkal hagyta az autójában – írja a blikk.hu.

Tavaly nyáron, 2020. július 26-án délután egy újbudai benzinkút területén hagyta a tűző napon leparkolt autójában egy férfi a kutyáját, miután megtankolt. A férfi a tankolást követően már nem tudta beindítani az autóját, ezért arrébb tolta, majd bement alkatrészt venni egy közeli áruházba, 14 éves vizsláját pedig arra az időre bezárta a felhúzott ablakú autójába.

A gépkocsiba zárt vizslát egy nő vette észre, ő értesítette a rendőröket. A kutya ekkor már erősen zihált, rossz állapotban volt. A helyszínre érkező járőrök az autó ablakát betörték, majd a vizslát vízzel elkezdték hűteni, illetve kézből itatni. A kiérkező állatvédők a kutya hűtését vizes törölközőkkel folytatták, majd elszállították. A mentés közben megérkezett a tulajdonos, aki elmondta, szerinte nem lett volna baja a kutyának.

A rendőrök a 70 éves budapesti L. Józsefet előállították a XI. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol állatkínzás vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi végül elismerte, hogy nem kellett volna a kutyát így otthagynia a kocsiban.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az iratokat pedig átadták az illetékes ügyészségnek.​

blikk.hunyomán magyarallatvedelem.hu

KAPCSOLÓDÓ

Brutális állatkínzás: drótkerítésen dobta át a kiscicákat egy kegyetlen férfi

magyarallatvedo

Brutális állatkínzás: idegméreggel öltek meg hat állatot Kovácshidán

magyarallatvedo