Image default

Három újabb oroszlánt mentettek ki a háború sújtotta Ukrajnából

Egy brit állatvédő alapítvány nemrégiben örömmel jelentette be, hogy sikerült biztonságba helyezni három, Ukrajnában hátrahagyott oroszlánt. A fiatal állatok még idén ősszel új otthonra találnak a Yorkshire Wildlife Parkban.

A Rafael és Shanti nevű, egyéves testvérpár igazi túlélő. A két oroszlánt anyjuk mellett találták meg, aki sajnálatos módon halálra éhezett egy magánállatkertben. A harmadik oroszlán, Oleg, emberi kézben nőtt fel, mielőtt gazdái elmenekültek a Szumi régióból.

A Yorkshire Wildlife Park igazgatója, Charlotte MacDonald elmondta, hogy Oleg eddig magányosan élt, ezért különösen fontos számukra, hogy a három oroszlán végre egymásra találjon.

Rafael és Shanti már most elválaszthatatlanok, és barátságos, kíváncsi természetükkel hamar beilleszkedhetnek új környezetükbe.

Ez már a harmadik nagyszabású oroszlánmentés, melyet a Doncaster közelében működő park hajtott végre. Az első még 2010-ben történt, amikor tizenhárom afrikai oroszlánt telepítettek át, a második 2024-ben zajlott: Aysa és három kölyke — Emi, Santa és Teddi — több mint kétezer kilométert tettek meg Lengyelországon és hat másik országon keresztül, miután a Donyecki régióban magukra maradtak.

Magyar Állatvédelem, forrás: BBC, fotó: Illusztráció

KAPCSOLÓDÓ

Világra jöttek a Miskolci Állatkert első oroszlánkölykei

Marci

Kihaltnak vélt oroszlán tért vissza a nemzeti parkba

magyarallatvedo

Így néznek ki most az ukrajnai Borodyanka-i állatmenhely szörnyűségeit túlélő kutyák (+18)

Viki