Image default

Hárommilló állattal kísérleteztek ebben az országban – egy év alatt

A nagy-britanniai állatkísérletekről szóló jelentésből kiderül, hogy 2022-ben közel hárommillió állatot használtak fel tudományos eljárásokban – írja az Animal Defenders International (ADI) nemzetközi állatvédő szervezet.

A július 13-án nyilvánosságra hozott jelentés a brit belügyminisztérium adataira hivatkozva azt írja, hogy 2022-ben

2,76 millió tudományos eljárást végeztek élő állatokkal.

Ezek túlnyomó többsége (96%-a) egereken, halakon, madarakon vagy patkányokon történt.

15 000 eljárás során úgynevezett “fokozottan védett fajokat” használtak: macskákat, kutyákat, lovakat és főemlősöket.

A “súlyos” (súlyos fájdalmat, szenvedést vagy kínt, illetve hosszan tartó, mérsékelt fájdalmat, szenvedést vagy kínt okozó) eljárások száma 3,4%-ról 3,6%-ra nőtt.

Bár az eljárások száma összességében némileg csökkent, a 2021-es 3,06 millióról 2022-ben 2,76 millióra, ez még mindig azt jelenti, hogy

közel hárommillió kegyetlen, szükségtelen és félrevezető eljárást végeztek el érző állatokon, miközben léteznek humánus, tudományos alternatívák.

Az ADI elnöke, Jan Creamer elmondta: “Itt az ideje a változásnak. Itt az ideje, hogy az Egyesült Királyság kormánya határozott politikát vezessen az állatok felhasználásának fejlett tudományos módszerekkel való felváltása érdekében.

Az állatkísérletekből származó, a faji különbségek miatt félrevezető eredmények jól ismertek; és az a tény is jól ismert, hogy a fejlett tudományos módszerek alkalmasak arra, hogy az emberek számára is megfelelő eredményeket adjanak.

“A jobb tudomány és a szükségtelen szenvedés megszüntetése érdekében itt az ideje, hogy a kormány bevonja a jobb módszereket, például kifinomult analitikai technikákat és fejlett, humán alapú modelleket kidolgozó szélesebb körű szakértőket.”

ADI – Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Svájc lehet az első ország, ahol betiltják az állatkísérleteket

Marci

Bombahír vagy időhúzás? Az EU véget vetne az állatkísérleteknek

magyarallatvedo

Döntöttek: Betiltják az XL bully tenyésztését és forgalmazását a halálos támadások miatt

magyarallatvedo