Image default

Háromszor annyi medvét gázoltak halálra idén Erdélyben, mint tavaly

Háromszor annyi medvét gázoltak halálra idén Erdélyben, mint tavaly! Idén 18 medvét ütöttek el autók vagy vonatok Kovászna megyében, ez több mint háromszorosa a tavalyi számnak.

Gheorghe Neagu, a Kovászna megyei környezetvédelmi ügynökség (APM) vezetője közölte, a legtöbb ilyen baleset idén a 11-es, a 12-es és a 13-as országúton történt, és a gázolások áldozata legtöbbször bocs volt.

Neagu arról is beszámolt, hogy az ütközés során az autók is megrongálódtak. Azonban az autótulajdonosok nem jogosultak kártérítésre. Ennek oka, hogy a törvény úgy rendelkezik, hogy ha a közút-karbantartó táblákkal figyelmezteti a sofőröket a vadállatok jelenlétére, akkor nem kötelezhető kártérítés fizetésére vadállattal való ütközés esetében. „Személyesen mentem el és megnéztem, valóban majdnem az egész megyében ki vannak téve, a megyei utakon is, az országutakon is a »Figyelem, vadállatok!« jelzésű táblák” – mondta Gheorghe Neagu.

A megyei környezetvédelmi ügynökség vezetője szerint az idén megnövekedett gázolások oka a medvék elszaporodása. Csak Kovászna megyében 2183 példányt tartanak számon, ami 500-zal több a 2020-as adatokhoz képest. A legtöbb medve Barót, Csernáton, Torja, Ozsdola, Zágonbárkány és Bodzaforduló környékén él. De egy-egy példány olykor felbukkan Sepsiszentgyörgyön és Kovásznán is – írták.

Tavaly öt medvét ütöttek el autók vagy vonatok, idén ez a szám 18-ra emelkedett – közölte még Neagu.

(Forrás: Maszol.ro)

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Medvenyomot találtak Diósjenőnél

magyarallatvedo

Autógázolt gyöngybagoly életét mentették meg Sóstón

Erik

Farkas és medve szokatlan barátságát kapta lencsevégre egy fotós

magyarallatvedo