Image default

Bátor önkéntesek mentették meg egy hattyú életét Nagykanizsán!

Bátor önkéntesek mentették meg egy hattyú életét Nagykanizsán! A madárbarátok kiszabadították a horogba és horgászzsinórba gabalyodott madarat! 

Sikeres hattyúmentés részleteiről számolt be honlapján a Hortobágyi Madárpark.

„A kanizsai Csónakázó-tónál kirándulóktól kaptam több bejelentést is egy hattyúról akinek a csőre horgászdamil és horog „béklyóba” került. A horog az alsó csőrkáva bőrrészébe fúródott, a damil pedig mint a kötözött sonka kötöző anyaga többszörösen áthurkolta az alsó csőrt a nyelvet teljesen mozgásképtelenné téve.

A táplálkozása így szinte teljesen lehetetlenné vált. A halálos” béklyótól” meg kellett szabadítani. Ismerősömmel sikerült a részben befagyott tó szélére illetve a partra csalogatni a három fiatal és az egy szülő hattyút. Majd egy kerítés közelébe ” szorítottuk” a sérült madarat és egy gyors mozdulattal elfogtuk. A horgot sikerült kivennem a damilt eltávolítanom sőt a közeli horgászoktól kaptam fertőtlenítőt is amivel fertőtlenítettem a sebet.

A többi madár az ” eseményektől” kb.3 m re várakozott. Majd a madarat visszaengedtük a családjához. Teljesen hihetetlennek tűnt hogy a hattyút amelyik 30 perccel elötte még kb 50 m magasan felettünk repült sikerül befogni. Neki jól kezdődött az Új Év! Sikeres madármentést kívánok és Boldog Új Évet minden madármentőnek és madárbarátnak!

 Benedek Tamás önkéntes madármentő, Nagykanizsa”

Hálás köszönetünk!

(Forrás: Hortobágyi Madárpark)

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Rendőri felvezetést kapott a falu központjába tévedt hattyú család – VIDEÓVAL

magyarallatvedo

Nem sikerült a csoda: már az égi tavakban úszkál a botulizmussal a Tollas Baráthoz került csepeli hattyú

Erik

Neked lehet csak aprópénz, neki az élet! – Jelképes örökbefogadót keres ez a fiatal hattyú

Erik