Image default

Húszezer hektáron lesz szúnyoggyérítés

Az Alföld jelentős részét érintő aszály miatt továbbra is csekély mértékű a szúnyogok jelenléte Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében – tudatta a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Érezhető ártalom az elmúlt hetekben főleg a nyugati országrészben a Duna mentén, és esőzések után kisebb területeken alakult ki. A csípőszúnyogok megfelelő hőmérsékletű állóvizekben képesek kifejlődni, amelyek lehetnek állandó tavak, mocsaras területek, kisebb vízmegállások, pocsolyák, ház körül összegyűlt vizek, de egyes fajok számára akár a faodúban lévő víz is elegendő. Az állandó tavakban a rovarok természetes ellenségei ellensúlyozzák a szaporodásukat, így extrém szúnyoginvázió nagyobb esőzések vagy árvíz után az ideiglenes vizekben alakul ki.

A szakemberek a következő napokban a főváros Duna menti területein, Győr-Moson-Sopron megyében Csorna térségében, néhány Veszprém és Vas megyei településen, a Csepel-sziget térségében, valamint Baja és Mohács környékén végeznek kifejlett szúnyogok gyérítését célzó kezeléseket. A munka platós gépjárműveken rögzített szúnyogirtó berendezésekkel történik, jellemzően az esti és éjszakai órákban. A tervezett időpontok megtalálhatóak a katasztrófavédelem honlapján. Esős vagy szeles időben nem lehet a kezeléseket elvégezni, ilyen esetben a meghirdetett időpontot követő két nap valamelyikén kerül sor a szúnyoggyérítésre. 

Szúnyoggyérítés 2022. 27. hét végrehajtott
Szúnyoggyérítés 2022. 28. hét tervezett

KAPCSOLÓDÓ

Az Antarktiszon sosem látott állatokra bukkantak

magyarallatvedo

Több ezer génmódosított szúnyogot engedtek szabadon Amerikában

magyarallatvedo

Kutatók mérik fel az inváziós szúnyogok jelenlétét hazánkban

Erik