Image default

Ismét bebizonyosodott az összefogás csodás ereje

A Hangya közösség évek óta segíti a nehéz helyzetben lévő állatotthonok és árva állatok boldogulását. Nem volt ez másképp az elmúlt hétvégén sem.

Közösségi oldalukon örömmel újságolták, hogy hány helyre jutott élelem.

Mint írják, két budapesti és két vidéki (támogatottabb) állatvédő szervezet nyújtott segítő kezet, mert tudják, hogy mekkora az élelem pprobléma. A Hangya közösség pedig 4 vidéki (leszakadó régióban működő), kevésbé támogatott menhelyet ajánlott.

– A nógrádi San Lazaro Állatvédő Alapítvány

– A püspökladányi Mancsmentő Állatvédő Egyesület

– A vidéki szervezetek felajánlásai pedig a szabolcsi PCAS Állatmentő Egyesülethez és a mátészalkai Összefogás az Állatokért Alapítványhoz kerültek.

“Úgy kezdtük a tegnapi napot, hogy már mindenképp nyertünk az ADOMÁNYGYŰJTŐ nappal, hiszen tudtunk, hogy 4 szervezet nem maradt élelem nélkül.”

A segítséget kapó szervezetek az oldalukon mondtak köszönetet, jó helyre kerültek az adományok az önzetlen támogatók és felajánló szervezetek jóvoltából.

“Mindig meghatódunk, ha valaki csak a mi rendezvényünk miatt érkezik és csak azért áldoz az idejéből, pénzéből, hogy a kevésbé támogatott menhelyeknek, gazdátlan „senki kutyáinak” segítsen.”

Köszönetet mondtak minden támogatónknak, minden két és négylábú önkéntesüknek, hogy megvalósulhatott a gyűjtés: a kisújszállási Kisújszállás Kutyabarát és Állatvédő Civil Egyesület és a Méda az Állatokért Egyesület- Kunhegyesi telep részesült az adományokból.

A gyűjtés és adományozás természetesen nem áll le a továbbiakban sem, a kapott adományokat folyamatosan osztják a rászoruló szervezeteknek.

“Ismét bebizonyosodott, hogy nagyon-nagyon sok jó ember, nagyon-nagy dolgokat tud tenni! Ha mindenki csak picit is megmozdul.”

A megmozdulás eredménye, hogy összesen 10 állatvédő szervezet (és egy állatmentő csapat) részesül az adományokból.

Ha úgy érzed, hogy hasznos a Hangya közösség munkája, támogasd tevékenységüket.

És most számokban!

1952 kg gyűlt!!!

 

Kutya száraz 1195 kg

Nedves 1,240. 217 db

800 g. 21 db

415 g. 23 db

100 g. 12 db

Szalámi. 82 db 1 kg-os

Hypo 8 db 5 l

Alom. 150 kg

 

Macska száraz 144 kg

830 g 6 db

415 g 129 db

100 g 150 db

85 g 108 db

 

És sok más hasznos holmi: fekhely, tisztítószer… stb

 

KAPCSOLÓDÓ

Nemzetvédelmi Tanács: elengedhetetlen meghallgatni az állatvédők véleményét

magyarallatvedo

Hatalmas energiákat fordít a Hangya Közösség a kóbor állatok megsegítésére

Viki

Hatalmas összefogás az éhező, árva állatokért – Te is segíthetsz!

Viki