A Balmazújváros melletti Nagy-szik rehabilitációja nemcsak a madarak életkörülményein javított, de lényegesen megváltoztatta a nagyobb vízi gerinctelenek életét is. Az átalakítás az első világháború előtti állapotok visszaállítását célozta meg.
Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatóinak vizsgálata bebizonyította, hogy az élőhelyek helyreállítása a helyszín valamennyi lakójára hatással van, nemcsak a megcélzott közösségekre. Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) közleménye szerint eddig négy-öt helyszínen került sor szikesrehabilitáló programokra.
Ezek egyike a Balmazújváros melletti Nagy-sziken zajlott.
A rehabilitáció célja elsősorban az élőhely helyreállítása, illetve a madarak és a növények életfeltételeinek a javítása volt.
„A szikesek jelentőségét különleges élőviláguk adja, amely erősen hozzájárul a helyi biodiverzitáshoz. Olyan sótűrő állat- és növényfajok élnek a szikesekben, amelyek máshol egyáltalán nem fordulnak elő” – magyarázta a beszámolóban Boda Pál, az ÖK Duna-kutató Intézetének kutatója, a vizsgálat vezetője.
A szikes tavak Európában nagyon ritkák: Magyarországon található az európai szikes tavak 90 százaléka. Ezért történtek törekvések az elmúlt húsz évben a degradált szikesek rehabilitációjára, és az eredeti állapotuk helyreállítására.
A nagy testű vonuló madaraknak nagy szükségük van a szikesekre, hiszen itt tudnak pihenni, táplálkozni és szaporodni. Megfelelő vízellátás esetén itt tavasszal és ősszel is biztosított az ehhez szükséges nagy kiterjedésű vízfelület. E beavatkozás azonban alapjaiban változtatja meg egy másik közösség, a vízi makrogerinctelenek – a szabad szemmel látható gerinctelenek – életfeltételeit is. Ebben a vonatkozásban a kutatók azt vizsgálták meg, hogy ezek az élőlények miként reagálnak az átalakításokra.
Az átalakítás az első világháború előtti állapotok visszaállítását célozta meg. A két világháború közötti időszakban ugyanis csatornákat vájtak a szikesekbe, hogy elvezessék a területet időszakosan (tavasszal és ősszel) elöntő vizet.
Ezért a rehabilitáció fő lépését e csatornák betemetése jelentette, annak érdekében, hogy megszüntessék a csapadékvíz kontrollálatlanul gyors elfolyásának a lehetőségét.
Ezzel párhuzamosan a szikes szélén átfutó felszíni vízfolyásból zsilipek segítségével időről időre vízzel lehet elönteni a területet, biztosítva ezzel a megfelelő vízháztartást.
Hasonlóan fontos lépés volt a projekt során a hagyományos legeltetés visszaállítása, hiszen a legelő állatok (főként mangalicák) jelentős szerepet játszottak korábban az élőhely stabilitásának fenntartásában azáltal, hogy nem engedték egyik vagy másik növényfajt túlszaporodni.
A vízellátás forrásaként használt patakban élő makrogerinctelen közösségeket viszont többféle terhelés is érte a meder átalakítása, a vízvisszatartás, illetve a legeltetés miatt. Az ökológusok itt azt követték nyomon, hogy e kis állatkák (vízi bogarak, szitakötőlárvák, csigák, piócák, kérészek) hogyan viselték a terhelést.
Az élőhely-rehabilitáció következtében a balmazújvárosi szikes jelenleg nagyon jó állapotban van, a beavatkozás sikeres volt. A vizsgálatunkból kiderült továbbá, hogy a makrogerinctelenek közösségeinek szerkezete is jelentősen átalakult, például új fajok is megjelentek.
Összességében azonban a vízfolyás ökológiai funkciója (vagyis az ott élő életközösség állapota) nem romlott jelentősen, sőt néhány éven belül visszaállt eredeti állapotába. A rehabilitáció kiválóan sikerült, és visszaadta a korábban degradált szikes valódi természeti értékét, amely miatt a magyar szikesek védetté váltak.
A kutatók tanulmánya a Hydrobiologia című szakfolyóiratban jelent meg.
Élő bolygónk