Image default

Jogsi nélkül, forgalomból kivont motorral gázolta el az őzet

Vadbaleset Tabajdon: a Fejér vármegyei rendőrség tájékoztatása szerint egy 16 éves fiú motorkerékpárral közlekedett hajnalban az Újtelep úton, a Petőfi Sándor utca irányába, amikor egy őzbak ugrott elé a fás, bokros területről.

A motoros az ütközést már nem tudta elkerülni. A balesetben megsérült, ezért a mentők kórházba szállították. A motorkerékpár megrongálódott, az őzbak pedig a helyszínen elhullott.

Jogosítvány nélkül ült motorra

A rendőri intézkedés során az is kiderült, hogy a fiú nem rendelkezett a motorkerékpár vezetéséhez szükséges érvényes vezetői engedéllyel. Emellett a járművet korábban kivonták a forgalomból.

A 16 éves fiúval szemben ezért szabálysértési eljárás indult. A rendőrség kiemelte: a közút nem gyakorlópálya, vezetői engedély nélkül senki ne vezessen.

Vadbaleset Tabajdon: nem csak a táblánál kell figyelni

A vadon élő állatok nem kizárólag a „Vadállatok” veszélyt jelző táblák közelében jelenhetnek meg az úton. Erdős, bokros területek mellett különösen hajnalban, alkonyatkor és éjszaka kell számítani arra, hogy egy őz vagy más vad hirtelen az úttestre lép.

Fontost, hogy a sebességet mindig az út- és látási viszonyokhoz kell igazítani. Ha egy állatot látunk átkelni az úton, további egyedek felbukkanására is számítani kell.

🦌 Tudtad?
Ha az ütközés már nem kerülhető el biztonságosan, hirtelen kormánymozdulattal gyakran még súlyosabb balesetet lehet okozni. Ilyenkor különösen fontos a jármű feletti uralom megőrzése és a megfelelő követési távolság betartása.

A biztonságos vezetés az állatok védelmét is szolgálja

A körültekintő közlekedés nemcsak az autósok és motorosok biztonsága miatt fontos. A mérsékelt sebesség és a fokozott figyelem a vadon élő állatoknak is nagyobb esélyt ad arra, hogy sérülés nélkül átkelhessenek az úton.

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Meghalt volna ez a csillogó szemű őzgida, ha nem érkezik időben a Tüskevár!

Erik

Egy barátság születése: a hóban ismerkedett a lógófülű nyuszi az őzekkel – VIDEÓ

Marci

Egészen hihetetlen felvételeken örökítette meg az őzbakok harcát a magyar természetfotós

Erik