Image default

Egy jó nagy pihenés után ismét útjára kelhetett a Hejőpapi mellett elsodort fiatal karvaly!

Egy jó nagy pihenés után ismét útjára kelhetett a Hejőpapi mellett elsodort fiatal karvaly! A Mályi Madármentők gondoskodó kezei között nyerhette vissza erejét a gyönyörű madár!

Pár napja, egyik reggel érkezett a Mályi Madármentő Állomásra ez a fiatal karvaly Hejőpapi településről – tájékoztatott közösségi oldalán a Madármentő Állomás Mályi – Bird Rescue.

Mint megjegyezték, a madarat elsodorták és emiatt volt kissé kába. A karvaly végül sötét dobozban pihent pár órát, majd úgy el szállt, hogy vissza se nézett – osztották meg örömmel a sikeres mentés részleteit.

Szomorú hír: sorra érkeznek a sérült ragadozó madarak a Mályi Madármentő Állomásra!

Sorra érkeznek a sérült ragadozó madarak is – osztotta meg pár napja szomorúan közösségi oldalán a Madármentő Állomás Mályi – Bird Rescue.


Mint írták, ez a fiatal ölyv a napokban érkezett hozzájuk egy szárnysérüléssel. Remélhetőleg hamar felépül és így vissza tudják adni majd a szabadságát. Addig a mi vendégszeretetünket élvezi – tették hozzá.

Egy kis kabasólyomról is gondoskodtak

Az éhhaláltól mentette meg a kis kabasólymot a Bükki Nemzeti Park, aztán Mályiban gondoskodnak róla! Ha minden rendben lesz, és szépen megerősödik, vissza is nyerheti hamarosan a szabadságát!

A kis kabasólyom. Jobban néz ki? – tette fel a kérdést közösségi oldalán a Madármentő Állomás Mályi – Bird Rescue.

Mint megjegyezték, öt napja érkezett hozzájuk ez a kabasólyom, a Bükki Nemzeti Park őrszolgálata juttatta el a madarat Mályiba. Éppen éhenhalás szélén állt, lényegében teljesen megadta magát, nem támadott. Az eltelt napok során sokat erősödött és talán szemmel láthatóan is jobban néz ki. Reménykedünk, hogy az időjárás kegyes lesz hozzánk és el tudjuk még gyorsan engedni, hiszen mihamarabb vonulnia kell – tették hozzá.

AKI TÁMOGATNI KÍVÁNJA MUNKÁJUKAT ÉS A KIS BETEGEK GYÓGYULÁSÁT ÉS ÉLETMENTÉSÉT,

AKKOR EZT ADÓJA 1%-ÁVAL MEGTEHETI:

MÁLYI TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET
ADÓSZÁM: 18408623-1-05

Hálásan köszönjük a mentést!

A nyáron egy gémeskútba esett egerészölyvet mentett a természetvédelmi őr!

A szerencsétlenül járt ragadozómadár jó kezekbe került és hamarosan visszanyerhette szabadságát.

„Különös hír érkezett Varga Péter természetvédelmi őrünkhöz augusztus első napján Bugacon: gulyások jelezték, hogy a bugaci Nagypuszta egyik gémeskútjában egy ragadozómadarat találtak!” – osztotta meg a különös mentés részleteit a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság.

Mint írták, a helyszínre sietve kiderült, hogy egy egerészölyv került bajba. De a madár szerencsére nem a vízben volt, hanem egy, a kútba régebben beleesett faágba kapaszkodva várta sorsának jobbra fordulását.

Tanakodás indult, hogyan is kellene felhozni onnan. A kút gémjéről lelógó vékony pózna, amire a vödröt akasztják, az úgynevezett kútostor, nem ért el az ölyvig, így más megoldást kellett keresni. A Bugaci Karikás Csárda és Ménes ménesvezetője, Besze Gábor vállalta, hogy egy kötél és egy létra segítségével lemászik a kút fenekére. Miközben a csárda tulajdonosa, Ladányi-Kovács Zoltán és kollégánk biztosította őt – írták.

„Az idei születésű egerészölyv feltehetően már több napja rostokolt a kút fenekén, mivel, bár sérülés jele nem látszott rajta, a repüléshez gyenge volt” – számolt be Varga Péter, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre, aki ezután a Kecskeméti Vadaskertbe szállította az állatot vizsgálat és szakszerű ápolás céljából. A Vadaskert tájékoztatása szerint a madár jól van, napról napra erősödik, hamarosan szabadon engedhető lesz.

Ezúton is köszönjük a segítséget Besze Gábornak és Ladányi-Kovács Zoltánnak! – zárta a bejegyzését a Nemzeti Park.

(Forrás: Madármentő Állomás Mályi – Bird Rescue)

Magyar Állatvédelem

CSOK

KAPCSOLÓDÓ

Gondoskodó kezek mentették meg a süni mamát és három kicsinyét!

Erik

Haldokló mókusbabákat mentettek meg a Mályi Madármentő Állomáson

Marci

Felcseperedtek a mentett gólyák: 34 kis gólya repült ki Mályiban!

Erik