Két hím egér génjeiből tenyésztettek utódokat kínai tudósok!
Ezt úgy érték el, hogy embriók őssejtjeit és hímivarsejteket juttattak egy petesejtbe. Az eljárás olyan példányokat eredményezett, amelyek két hím egértől örökölték génjeiket – írja a Live Science cikkét említve a 24.hu.
Amint a kísérleteket leíró, frissen megjelent tanulmányból kiderül, a két hímtől születő egyedek általában számos genetikai rendellenességgel jönnek világra, mivel túl sok apai gént örökölnek, amelyeket nem kompenzálnak az anyaiak. Ennek eredményeként a kétapás utódok jellemzően nem sokkal a születés után elpusztulnak, ha egyáltalán megmaradnak odáig.
A mostani kísérletekben azonban a tudósoknak sikerült azonosítaniuk a rendellenességekért felelős hibás géneket, és azokat génmódosítás segítségével kijavítaniuk. Összesen 20 módosításra volt szükség ahhoz, hogy az egyedek túlélését befolyásoló legnagyobb génhibákat kijavítsák, ezután az utódok már könnyedén megérhették a felnőttkort. A kutatók megjegyezték, hogy a kétanyás utódok esetében sokkal kevesebb génmódosítás is elegendő volt hasonló eredmények eléréséhez.
Várható élettartamuk azonban jóval alacsonyabb maradt a normális egerekénél, és többük teljesen meddő is volt. A szakértők viszont azt remélik, hogy a jövőben ezeket a problémákat is sikerül majd orvosolniuk – jegyezte meg a híroldal.
(Forrás: Live Science / 24.hu.Fotó: Courtesy of Zhi-kun Li, et al.)