Hétfő reggel tragikus tűzeset történt a new york-i Happy Cat Menhelyen, amely során a menhely tulajdonosa, Chris Arsenault, valamint ismeretlen számú macska életét vesztette.
A tűz reggel 7:15 körül ütött ki a Dourland Roadon található menhelyen. Az épület évek óta biztonságos menedéket nyújtott több száz mentett macskának.
A hatóságok közlése szerint a 65 éves Arsenault holttestét a menhely hátsó részén, a földszinten találták meg. A mentőcsapatok eddig körülbelül 100 macskát találtak meg, közülük több sajnos már nem él.
A barátok elmondása szerint Arsenault a tűz kitörése után visszarohant az épületbe, hogy megmentse az állatokat.
„Ez az ember egy apró, 8 nm-es szobában élt egy minihűtővel és egy mikrohullámú sütővel. Minden egyes fillérjét az állatokra fordította, semmit sem tartott meg magának. Önzetlen volt, és ez annyira igazságtalan” – mondta Lisa Jaeger, Arsenault egyik barátja. Arsenault 2006-ban kezdett macskákat menteni, miután 24 éves fia egy motorbalesetben életét vesztette.

„Ha megnézzük a régebbi videókat, láthatjuk, hogy a macskák körülötte mászkáltak, boldogok voltak. Ez egy csodálatos és biztonságos hely volt számukra – egészen mostanáig” – mondta Ellen Pavlakis.
Az állatmentő közösség tagjai mély megdöbbenéssel értesültek a tragédiáról és Arsenault haláláról
„Évek óta ismertük Christ, mivel az állatmentő szervezetek együtt dolgoznak itt a közösségben. Ha segítségre volt szüksége, hívott minket, és fordítva. Így működött Long Island állatmentő hálózata. Soha nem lesz még egy Chris. Csak annyit tehetünk, hogy folytatjuk azt, amit ő elkezdett, és tovább segítjük a menhely munkáját” – mondta John Spat, az Animal Protection Service igazgatója.
A Suffolk megyei SPCA és több helyi állatmentő csoport is részt vesz a megmaradt macskák kimentésében és ellátásában. A tűz keletkezésének okát még vizsgálják.
ABC7 – Magyar Állatvédelem