Image default

Kihalhatnak az Amazonasban honos édesvízi delfinek

A kihalás komoly kockázata miatt a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a tucuxik, vagyis parti delfinek státuszát veszélyeztetettre változtatta az úgynevezett vörös listán. A parti delfinek a világ leginkább fenyegetett fajai közé tartoznak.

A kihalás fenyegeti az Amazonasban és mellékfolyóiban élő parti delfineket (Sotalia fluviatilis) egy helyi állatvédő szervezet szerint.

A fő veszélyforrások a halászhálók, az illegális aranybányászatból származó higany, valamint a vízerőművek építése, melyek elzárják egymástól a folyók egyes szakaszait, elszakítva egymástól az állatpopulációkat.

Fotó: Shutterstock

A szürke parti delfin a vörös listán ugyanabba a kategóriába került, ahová két évvel korábban rokona, az amazonasi folyamidelfin, vagyis rózsaszín delfin. Ezzel Dél-Amerika és Ázsia minden édesvízi delfinfaja veszélyeztetettnek számít.

Tengerbiológus szakértők és kutatók több hónapos kutatás után arra jutottak, hogy a szürke delfint ugyanazok a veszélyek fenyegetik, mint a rózsaszínt, és a veszély jelentős.

A parti delfinek az Amazonasban élnek Kolumbiában, Ecuadorban, Peruban és Brazíliában. Kolumbiában a Caqueta, az Apaporis és a Putumayo folyókban is megtalálhatók az alapítvány szerint.

Becslések szerint 30 ezer delfinnél nem él több az Amazonas völgyében, amely a hatalmas terület miatt kis számnak számít. A fajok hamar átkerülhetnek a súlyosan veszélyeztetett kategóriába, ami az utolsó állomás a kihalás előtt. A régió sok más állatfaja él hasonló körülmények között, és ha nem teszünk ellene, két-három évtizeden belül eltűnhetnek – mutatnak rá a kutatók.

Élő Bolygónk, címlapkép: selvavidasinfronteras.wordpress.com

KAPCSOLÓDÓ

Tragédia: száznál is több delfin halt meg az Amazonasnál

Erik

Ismét egy delfin tűnt fel a Temzében Londonnál (videóval)!

Erik

Vészesen pusztulnak a delfinek a Fekete-tenger orosz partszakaszain!

Erik