Image default

Korrupció miatt bíróság előtt a hatósági állatorvos + VIDEÓVAL

Korábban írtuk, hogy egy korrupt állatorvos került a hatóság figyelmébe. Ma pedig a részletekről adott ki hivatalos sajtóközleményt a Központi Nyomozó Főügyészség. Mint írják, hivatali vesztegetés elfogadása és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt állít ma bíróság elé egy 60 éves férfit a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség.

 A 2019. márciusától kormányzati szolgálati jogviszonyban álló hatósági állatorvosként dolgozó – és így hivatalos személynek minősülő – férfi feladatkörébe tartozott az élő állatok nemzetközi kereskedelméhez szükséges állategészségügyi bizonyítványok és egyéb okiratok kiállítása.

Az állatok Európai Unió tagállamai közötti szállítási adatait egy internetalapú rendszerben kell rögzíteni, míg a kereskedelmi célú szállítmányt állategészségügyi bizonyítványnak kell kísérnie, amely közokiratnak minősül.

A kormánytisztviselőként dolgozó férfit érintően a Nemzeti Védelmi Szolgálat megbízhatósági vizsgálatot végzett.

Ennek során a tárgyalótiszt 2021. márciusában azzal kereste meg a férfit a munkahelyén, hogy kölyökkutya-szállítmányt szeretne kereskedelmi célból Olaszországba indítani, és kérte az ehhez szükséges hatósági bizonyítvány kiállítását.

Az állatorvos – a kutyák származására és vizsgálatára vonatkozó – valótlan adatokat tartalmazó állategészségügyi bizonyítványt rögzített a rendszerben – amelynek kiállításához, mivel nem járási főállatorvos, nem volt jogosultsága –, majd azt egy példányban papír alapon is kiállította, aláírta és hivatali körbélyegzőjének lenyomatával ellátta. A tárgyalótisztnek átadott iratért cserébe 40.000 forintot fogadott el.

A nyomozó ügyészségen gyanúsítottként kihallgatott férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A cselekményről rögzített videó itt elérhető el:

magyarallatvedelem.hu, Fotó: Shutterstock

KAPCSOLÓDÓ

Állatvédelmi kódex: a debreceni állatkert is csatlakozott

Eszti_mav

Öt macskát hoztak fel a húsz méter mély kútból a tűzoltók

magyarallatvedo

Éheztette, szűk ólakban tartotta a hét kutyáját egy szomódi férfi

magyarallatvedo