Image default

Fontos közlemény az Állatvédőrségtől

Az Állatvédőrség közleménye szerint már több, mint 50 kutya van, akinek ismeretlen eredetű hátsó végtagi gyengesége lett valamitől. Óvatosan fogalmaznak, mert sem pánikot nem akarnak kelteni, sem hitelrontás/becsületsértés perekkel nem szeretnék eltölteni a következő éveket, ezért mindenkit megkérnek arra, hogy ne írjon neveket, címeket, stb. a hozzászólásokba.

Az Állatvédőrség FB oldala szerint nagyjából egy 40 km sugarú körben Debrecenben és a környékén valami történik azokkal a kutyákkal, akik nyers csirkehúst ettek. Felkérték a Net Vet Kft Állatorvosi Rendelőintézet és az egyik ott dolgozó állatorvost, hogy legyenek ők a „járványtani központja” ennek az egész agyrémnek. A következő napokban a még kezeletlen kutyákból extra vérminta vételezésére is sor kerül majd, mert alapítványuk legalább 10 új eset vérét bevizsgáltatja majd egy budapesti laborban, ennek költségét ők állják. Egy fontos vérvizsgálat is folyamatban van már, ezt is ők finanszírozzák. Amint összegyűlik a legalább 10 minta azonnal megy a vizsgálatra a pakk az első munkanap. Ettől a naptól számítva 3 nap múlva kizárhatunk majd pár dolgot és/vagy közelebb kerülünk a megfejtéshez…

Amit ti tudtok tenni az a következő:
* ne etessetek nyers csirkével most egy darabig
* tünetek észlelésekor vigyétek a kutyát azonnal állatorvoshoz (nem majd holnap délután)
* ne keltsetek pánikot sehol
* ne diagnosztizáljatok és főleg ne gyógyszereljetek magatoktól semmilyen állatot!
* nem minden hátsó végtagnál előforduló gyengeség ez, sok más egyéb miatt is előfordulhat hasonló tünet

További kérések:
* ha tünete van a kutyának mondd el az állatorvosnak, hogy mikor és mit evett a kutya, mikor kezdődött minden, fontos az időtényező
* ha előre csomagolt készítményt vettél tedd el a csomagolást, fotózd le és küldd el nekik a kata@orszagosallatvedorseg.hu címre, ha kilóra vetted, akkor jó lenne tudni hol, kitől származik és mikor vetted!

[perfectpullquote align=”full” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Köszönjük, ha segítitek a mi és az állatorvosok munkáját is, próbálunk mi is mindent megtenni. Katát eléritek a 06 70 415 0106-os számon, de csak akkor, ha információtok van vagy a ti kutyátok is hasonló tüneteket produkál(t). Melinda pedig Debrecenben várja a hasonló információkat: 06 70 273 5372-es számon.[/perfectpullquote]

– írja az Állatvédőrség.

>> Aki érintett kérik, hogy töltse ki ezt a kérdőívet. <<

Állatvédőrség FB oldala nyomán magyarallatvedelem.hu

KAPCSOLÓDÓ

Elképesztő mennyiésgű állatcsont került elő Debrecenben

Eszti_mav

Kiderült, mennyire tartja kontroll alatt az ország az állatbetegségeket

Eszti_mav

Leopárdnászra készül a debreceni állatkert, megérkezett Coolio párja, Jilin

Viki