Image default

Furcsa versenyben a kurta baing lett az „Év hala”

Furcsa versenyben a kurta baing lett az „Év hala”. Véghajrában nyerte meg a kurta baing a 2025-ös „Év hala” szavazást! Habár a sokak által kedvelt dévérkeszeg jó ideig vezette a „tabellát”, egy utolsó hírverésnek köszönhetően nem ő futott be győztesként.

Immáron 16. alkalommal került megrendezésre a Magyar Haltani Társaság által indított „Év hala” szavazás. A halazin többször is beszámolt az esemény alakulásáról, amit meglepő módon nem a horgászok egyik favorit fehérhala húzott be.

Győzött a kurta baing!

 ” A Magyar Haltani Társaság 16. alkalommal rendezte meg az „Év hala” választást és a korábbi évekhez hasonlóan az elnökség idén is három jelöltet állított: a dévérkeszeget (Abramis brama), a kurta baingot (Leucaspius delineatus) és a vágódurbincsot (Gymnocephalus cernua). A természetkedvelők és halbarátok e három, hazánkban őshonos halfaj közül választhattak. A 2024. december 31-én éjfélig beérkezett 3586 szavazat 26 százalékával a vágódurbincs harmadik lett, a dévérkeszeg 30,7%-kal a második, a győztesünk pedig a voksok 43,3%-át szerezte meg. – adta hírül a Magyar Haltani Társaság.

Nem csalás, nem ámítás! A véghajrában nagyobb hírverést kapott.

„HOGYAN NYERT A KURTA BAING?
A Magyar Haltani Társaság által bevezetett
„ÉV HALA” VÁLASZTÁS CÉLJA ŐSHONOS HALAINK ISMERTEBBÉ TÉTELE.
Mindig csak három jelöltet állítunk, mert így mindannyian dobogós helyre kerülnek. Ezt meg is érdemlik, hiszen már legalább egy-két évezrede itt élnek velünk és nekünk. Az eddigi vetélkedők során 43 őshonos halunkról jelentek meg ismertetések, de CÉLUNK, HOGY MINDEN ŐSHONOS HALUNK SORRA KERÜLJÖN.
A legutóbbi választás utolsó előtti napján,
DECEMBER 30-ÁN MÉG KOMOLY ELŐNNYEL VEZETETT A DÉVÉRKESZEG,
ám éjjel olyan rohamosan emelkedett a kurta baingra leadott szavazatok száma, hogy HEKKELÉSRE GONDOLTUNK, ami egy korábbi évben már megesett, EZÉRT 31-ÉN A DÉLI HATÁRIDŐ ELŐTT LEÁLLÍTOTTUK A SZAVAZÁST. Ám kiderült, hogy NEM TÖRTÉNT HEKKELÉS. A kurta baingra leadott szavazatok száma
egy fiatalok tömegére hatni tudó ifjú influenszernek az egyik közösségi médiumban közzétett felhívása nyomán vált tömegessé,

amit videóval is igazolt. Erre – a tévedés jóvátételeként és a kiesett órák pótlására – ÉJFÉLIG MEGHOSSZABBÍTOTTUK A VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁS LEHETŐSÉGÉT. ÍGY NYERT A KURTA BAING.” – tisztázták közösségi oldalukon írt bejegyzésben.

(Forrás : Magyar Haltani Társaság, Kép. Sallai Zoltán)

KAPCSOLÓDÓ

Megvan az év hala! Te felismered?

Erik

A jászkeszeg lett az év hala

magyarallatvedo

A réticsík lett az év hala!

Erik