A Heves Vármegyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki kutyáját haragosára engedte.
A vád szerint a kutya gazdája és a sértett családja között éve óta haragosa a viszony. 2022 nyarán a felek egy újabb felmerülő vita rendezése érdekében találkozót egyeztettek Gyöngyösön – írja tájékoztatójában a Heves Vármegyei Főügyészség. Úgy tudni, a barátinak nem ígérkező megbeszélésre a vádlott pórázon, de szájkosár nélkül magával vitte „harapós” kutyáját is, valamint egy kés is volt nála.
„A sértett három rokona társaságában érkezett a helyszínre, ahol azonnal szóváltás alakult ki, mely során a vádlott a kutyát haragosa felé indította” – hangsúlyozzák. Kiemelik, a sértett egy földön talált csővel próbált védekezni, azonban a kutya a földre teperte őt, és test-szerte megharapta. A további támadásnak az egyik rokon közbelépése vetett véget.
A főügyészség elmondása szeirnit a kan kutyából harci kutya képezhető, de az ilyen típusú ebek – tulajdonságaikat tekintve – az élet kioltására képzés nélkül is alkalmasak.
„Jelen esetben fennállt a reális esélye annak, hogy a sértett belehal a kutya támadásába. Mindezekkel a vádlott tisztában volt, ennek ellenére nem fogta vissza kedvencét” – hangsúlyozzák. Éppen ezért az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt,a kutyáját haragosára uszító férfival szemben. Az eljárás során a kutyát egy menhely örökbe fogadta.
Magyar Állatvédelem, a címlapkép csak illusztráció