Image default

Mandy, a tűzszerész kutya Afganisztánt is megjárta – most segítségre van szüksége

Mandy 8 éven keresztül tűzszerészként tevékenykedett, egész élete során az embereket segítette. A fantasztikus négylábú még Afganisztánt is megjárta, most azonban ő szorul támogatásra. 

A kutyus gazdái (volt katonatársa Laci és párja Szandi) mellett nyugdíjasként is aktív kutyus egészsége az utóbbi időben megromlott. Nemrég sikeresen átesett egy operáción, amikor is melanómát távolítottak el a szájüregéből. A CT vizsgálat viszont osteosarcomát, azaz csontdaganatot mutatott ki más területen.

Mandy csontdaganata a gerincének olyan szakaszán helyezkedik el, ahol akár össze is roppanhat egy csigolya és a fájdalom is intenzívebb lehet. Alapos utána járást követően egy bécsi klinika tudja fogadni Mandyt, ahol kis intenzitású célzott sugárterápiával tudnak segíteni ennek megakadályozásában és a fájdalom további kontrollálásában. Ehhez két alkalommal kell kivinni az állatot, egy előzetes vizsgálatra és egy 5 napos kezelésre. Az eddigi magyarországi és a következő ausztriai kezelések ára meghaladja a 4000 euros összeget.

“Úgy érezzük, hogy Mandy 8 év tűzszerész szolgálat, egy Afganisztáni missziós szolgálat és nyugdíjas korában is végzett munkák után megérdemli, hogy a lehető legjobb életminőségben élje le hátralévő idejét. Mivel az utóbbi hetekben többen kerestetek meg minket azzal, hogyan lehetne anyagilag támogatni Mandy kezelését, ezért megnyitjuk ezt a lehetőséget is” – írták Mandy gazdái.

Kiemelik, hogy a bécsi úttal nem csupán rajta szeretnének segíteni, hanem az Amerikában már régóta használt kezelési protokollok használatának útját szeretnék kijárni, ha más kutya is hasonló helyzetbe kerül, már nyitott kapukon kelljen elindulniuk.

Aki szeretné támogatni Mandy kezeléseit, ezen számlaszámokon nyújthat támogatást:

Közlemény: „adomány Mandynek”
Számlatulajdonos: Kovács László
Számlaszám: 10403253-76565454-51491000
Külföldi utaláshoz: HU72 1040 3253 7656 5454 5149 1000
SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB

(Fotók: Facebook/Kutya Guru Team)

magyarallatvedelem.hu

KAPCSOLÓDÓ

Étlen-szomjan hagyta volna elpusztulni a kiskutyákat

magyarallatvedo

Levágta egy kecske fejét, megölt egy kutyát

magyarallatvedo

Hamarosan visszatérhet a természetbe a megmentett jegesmedve – VIDEÓ

Marci