Image default

54 évesen végelgyengülésben halt meg Jan, a világ legidősebb állatkerti lajhára

54 évesen végelgyengülésben halt meg Jan, a világ legidősebb állatkerti lajhára. A hosszú élet alatt összesen 22 utóda született Jannak. 

Végelgyengülés miatt pusztult el Jan, aki 54 évével a világ legidősebb, állatkertben tartott lajhára volt – osztotta meg a szomorú hírt Zoo Krefeld közösségi oldalán. 

Jan a vadonban született 1969-ben, majd 1986-ig a hagenbecki vadasparkban élt, 38 évvel ezelőtt pedig a krefeldi állatkert lakója lett.

Az állat magas életkora miatt elsőként 2021-ben, a korábbi csúcstartó halála után került be a Guinness rekordok könyvébe mint a legidősebb ember gondozta lajhár, amit eddig minden évben sikerült megdöntenie.

A rekorder lajhár becenevet azonban nemcsak életkorával érdemelte ki, hanem utódai nagy számával is. Két nősténnyel, Lolitával és Trinével összesen 22 utódot nemzett. A krefeldi állatkert szerint az őserdőházban már csak a 22 éves Trine él utódaival. Jan utolsó kicsinye 2024 márciusában született.

(Forrás: Zoo Krefeld/ HVG)

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Imádnivaló videón, amint a lajhárbaba először találkozik apukájával

Marci

Leállt a forgalom, rendőrök kísérték át a lajhárt az úton – VIDEÓVAL

magyarallatvedo

Elektromos vezetékről mentették meg a szorult helyzetbe került lajhárt – VIDEÓ

Marci