Image default

Méhcsaládok költöztek a magyar egyetemre

Két méhcsalád érkezett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Campusára. Érkezésük előtt az egyetem közössége szavazással döntött a nevükről: Mézga család és Tóték.

A MOME tájékoztatása szerint a méhcsaládok ökológiai és oktatási céllal érkeztek a campusra, Kutasi Tamás méhész felügyelete mellett. A szakember április elejétől az egyetem hivatalos méhésze is egyben, és a méhek biztonságos ott-tartózkodását felügyeli.

“A két méhcsalád évente 65-70 kilogramm mézet termel majd, melyet, évente öt alkalommal, mézpergetéssel egybekötött workshop keretében gyűjtünk be a hallgatókkal közösen” – írja közösségi oldalán az intézmény. Hozzáteszik, a kaptáravató eseményen Kutasi Tamás méhész a méhekkel kapcsolatos előadást és foglalkozást tartott. Ezen kívül a jelenlévők meghallgathatták dr. Nagy Adrienne allergológus szakorvos rövid egészségügyi tájékoztatóját is.

“Egyetemünk a méz termelés mellett, a méhektől kinyerhető viaszt az oktatásban szeretné alkalmazni” – hangsúlyozzák. KIemelik a MOME közössége rendszeres workshopokon keresztül ismerkedhet majd meg a méhészkedés minden részletével.

A kaptárokat a MOME Base épülete mögött helyezték el. Úgy vélik, a méhek befogadásával a MOME közössége sokat tehet a környék természeti környezetének megóvásáért, hiszen a méhek rendkívül hasznosak, ők felelnek a beporzásért, így gazdagabb és összetettebb növényvilágot hoznak létre.

Magyar Állatvédelem, fotók: MOME

KAPCSOLÓDÓ

Magyar kutatók is részt vesznek egy nagyon fontos, a beporzók élőhelyeit érintő európai projektben

Eszti_mav

Kisfilmen tekinthetjük meg a fővárosi állatkert óriásvidra családjának életét

Marci

Megnyílt Budapesten az első kutyabarát kávézó és bár

magyarallatvedo