Image default

Most egy kiscsirke kapott új lehetőséget a mentőktől

Szombat reggel egy lezárt cipősdobozt pillantottak meg tatabányai mentők a mentőállomás bejáratánál. Mivel már korábban is előfordult, hogy kiskutyákat hagytak ugyanígy az állomásnál, az életmentők azonnal a dobozhoz siettek. Legnagyobb meglepetésükre egy szintén igen csodálkozó pillantásokat vető csirkét találtak.

Bajtársaik azonnal bevitték és felmelegítették az ijedt csirkét, majd telefonálni kezdtek, hogy új otthont találjanak az állatnak. Egy kollégájuk végül sikerrel járt és közel egy óra múlva az addigra már a mentők közt békésen pihengető Pipit hazavitte új gazdája.

A Tatabányai Mentőállomáson már otthont talált magának Guszti cica is, aki kóbormacskából lett hivatásos “mentőmacska” és azóta is fontos tagja a bajtársi közösségnek. Mellette a korábban otthagyott kutyusoknak is a mentők találtak gazdit, egyiküket, Presztont Bakó Ferenc mentőápoló bajtársuk fogadta be.

OMSZ – Magyar Állatvédelem

Három hét után előkerült Mentő Gusztáv, akiért egy ország aggódott

CSOK

KAPCSOLÓDÓ

Polgárőrök hozták le a több mint 20 méter magasan rekedt cicát

Marci

Állatkertben lábadozott az elgázolt macskabagoly, most szabadon engedték – VIDEÓ

Marci

Veszélyben vannak a vadmacskák, három intézmény is fajmentő programot indított

Marci