Image default

Nem halálos ítélet a daganat – sikersztori a Szombathelyi Állatkórházból

Egy Szombathelyen lakó német hölgy idős kutyája fekszik épp a Szombathelyi Állatkórház egyik rendelőjében az asztalon, amikor besétálunk az ajtón. Az apró állat hasában találtak egy daganatot, most műtötték meg, szépen ki lehetett venni – meséli a Nyugat.hu-nak dr. Varjú Gábor, akit aztán át is hívja dr. Vizserálek Enikőt, ő végezte el a műtétet a kutyán.

Néhány héttel ezelőtt ment be az állatkórházba a gazdi azzal a panasszal, hogy kedvence bágyadt és egyre étvágytalanabb. Így hamar megvizsgálták az apró állatot és egy furcsa, nagy dologra bukkantak. Ilyenkor mindig megultrahangozzák az állatot, és most egy igen méretes szövetszaporulatot mutatott ki a hasüregében a vizsgálat.

„Nagyjából 10 centiméter átmérőjű volt. És mivel ilyen nagy és nehezen elkülöníthető volt, nem tudtuk pontosan megmondani, hogy összefügg-e bármelyik másik szervvel és azt sem, hogy mire kell számítani a műtét során” – tudta meg a Nyugat.hu Enikőtől.

Így jött a következő lépés, a vérvétel, hogy kiderüljön, megfelelően működnek-e a máj- és vesefunkciók. Az idős kutyusnál pedig azért is volt ez különösen fontos, mert korábban már volt májproblémája és az állatkórházban mindenképp tudni szerették volna, hogy hogyan alakultak nála ezek az értékek. Mivel a kutya kapott erre gyógyszer, meglepően jó eredményei voltak.

Utána csináltak mellkasröntgent és szívultrahangot is, hogy biztosra menjenek. Megnézték azt is, hogy nincs-e a tüdőben áttét, nehogy feleslegesen csináljanak meg egy ilyen nagy műtétet egy idős kutyánál. Mert ha már máshol is van daganat, akkor sajnos nem érdemes műteni.

„És most sor került erre a műtétre. Azt láttuk, hogy szerencsére semmilyen szervhez nem kötődött ez a daganat, illetve egy zsírral átszőtt szöveten volt, így viszonylag könnyen el lehetett távolítani, annak ellenére is, hogy mekkora volt. Gyakorlatilag egy gyermekfej méretű daganatra kell gondolni, ami nagyon sok vért raktározott és bármelyik pillanatban megrepedhetett volna. És ha ez esetleg megtörtént volna otthon, órák alatt elvérzik” – mondta az állatorvos.

A műtét jól sikerült, a kutyus már ébredezett. Most a kioperált daganat egy részét elküldik szövettani vizsgálatra, hogy megtudják, jóindulatú vagy rosszindulatú volt-e és így kiderül majd az is, hogy mire kell számítani, amikor visszaviszi kontrollra a gazdi. Ha ugyanis kiderül, hogy rosszindulatú, akkor számítani kell áttétképződésre, akár a tüdőben, akár a lépben és egyéb hasi szervekben.

fotók: Szombathelyi Állatkórház

„Ha olyan a szövettani eredmény, akkor mindenképpen utánkövetést szoktunk javasolni. Így pár havonta végigcsináljuk ugyanezt a folyamatot, a röntgeneket, ultrahangokat, hogy időben észrevegyük a lehetséges áttéteket, és időben lehessen kezelni. Ugyanis ilyen esetekben az idő még mindig egy nagyon-nagyon fontos faktor” – hangsúlyozza Varjú Gábor.

Ha látunk bármiféle dudort, kinövést kedvencünkön, időben el kell vinni állatorvoshoz, még akkor is, ha kicsi és 2-3 centiméter átmérőjű sincs. Ilyenkor ugyanis általában még a rosszindulatú daganatok sem képeznek áttétet és műtétileg is egyszerűbb kezelni, mint ha már emberfejnyi nagyságú és áttétek is vannak.

Szerencsére most már egyre több helyen van lehetőség kemoterápiára is, ami bizonyos esetekben látványos eredményt is hoz. Ráadásul a kutyáknál minimális mellékhatást lehet tapasztalni, általában jól viselik a kezelést.

„Tehát nem halálos ítélet a daganat, sokszor van olyan, hogy már előrehaladott eseteket is jól lehet orvosolni. Mi pedig nem engedjük el a daganatosok kezét, vissza szoktuk rendelni őket kontrollra és figyeljük, hogyan halad előre a daganat. Most ennek a kutyusnak is meghosszabbította az életet Enikő. Ez a fontos” – zárja mondandóját Varjú Gábor.

Nyugat.hu – Magyar Állatvédelem