Image default

Hét év után jöttek rá a japán állatkertben, hogy a hím vízilovuk valójában nőstény!

Hét év után jöttek rá a japán állatkertben, hogy a hím vízilovuk valójában nőstény!

Hét éven át tévedésben éltek Gen-channal kapcsolatban az állatkert dolgozói, a hiba a dokumentumban volt, amivel az állat érkezett.

Az oszakai Tennoji állatkert megerősítette, hogy a hét évig hímnek hitt víziló valójában nőstény – írja a BBC híradása nyomán az ATV. A DNS-tesztet azután végezték el, hogy az állatkert gondozói észrevették, hogy a 12 éves Gen-chan nem a hím vízilovak tipikus viselkedését mutatja – közölte az Infostart a meglepő esetet.

A víziló 2017-ben érkezett Oszakába a mexikói Africam Safari állatparkból ötéves korában, és a papírjain az szerepelt, hogy hím.

A japán állatkert által közzétett közlemény szerint mivel Gen-chan akkor még borjú volt, nem kérdőjelezték meg a Mexikóból kapott információkat.

Ám az állatkert dolgozói gyanakodni kezdtek, amikor a víziló idősebb lett és ránézésre nem tudták azonosítani a hím nemi szerveit. A Tennoji állatkert szóvivője kedden az APF-nek elmondta, hogy Gen-chan emellett nem produkálta a hím vízilovak jellegzetes viselkedését sem (udvarlás a nőstények felé, területjelölés, stb.).

A Mainichi újság szerint az állatkert igazgatóhelyettese, Kiyoshi Yasufuku elmondta: “Felismerjük a nem megerősítésének fontosságát, és biztosítani akarjuk, hogy ilyen hibák többé ne fordulhassanak elő“.

Az állatkert azt is megerősítette, hogy nem fogják utólag megváltoztatni Gen-chan nevét – írta a híroldal.

(Forrás: Infostart)

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Egyedül küzd a senki földjén, kétszáz sugárfertőzött szarvasmarhát gondoz

magyarallatvedo

Megdöbbentő: A tudósok nyolcezer méter mélyen élő halat filmeztek le!

Erik

Tücsök, a víziló most ünnepli 49. születésnapját – VIDEÓVAL

magyarallatvedo