Image default

Oroszországban gyűrűzött halászsas érkezett a Nagykunságra!

Oroszországban gyűrűzött halászsas érkezett a Nagykunságra! A gyönyörű ragadozómadár rendkívül nagy utat tett meg! 

2024. március 30-án egy színes gyűrűvel jelölt halászsas (Pandion haliaetus) került lencsevégre a Nagykunságban, a Karcag közigazgatási területéhez tartozó Magyarka határrészben – írta meg a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság.

A gyűrű “leolvasása” után a madár adatai meg lettek küldve a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Madárgyűrűzési Központjának munkatársainak, akik kiderítették, hogy egy Oroszországban fiókaként jelölt példány került elő (a Magyarországon előkerült gyűrűs halászsasokról és erről az egyedről részletesebben az alábbi linken lehet tájékozódni:

https://mme.hu/…/12/orosz_gyurus_halaszsas_magyarorszagon

A halászsas szórványos, de rendszeres tavaszi és őszi átvonuló faj a Nagykunság Természetvédelmi Tájegység területén. Jellemzően a Dél-Nagykunsági halastórendszerek környékén, illetve a Tisza-tavon kerülnek elő példányai.

A tavaszi, március végi, április eleji vonulásuk során előfordul, hogy alkalmanként 8-10 példány is tartózkodik egyidőben a dél-nagykunsági térségben – írta a Nemzeti Park.

Fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke: 500 000 Ft

3 nap alatt 1200 km-t repült a Nagykanizsa mellett megpihenő halászsas!

Elképesztő teljesítményről közölt cikket március közepén a Balaton-felvidéki Nemzeti Park honlapján: egy nyomkövetővel ellátott halászsas hihetetlen távolságot tett meg pár nap alatt!

Mint írják, tavaszi és őszi madárvonuláskor többször is felbukkant már a halászsas, a mostani megfigyelés azonban igazi ritkaság volt

“2023. november 21-én, Nagykanizsa környékén dr. Lőkkös Andor természetvédelmi őr kollégámmal figyeltük meg a színes gyűrűvel és napelemes jeladóval ellátott halászsast. A megfigyelés nagy távolságból történt, ezért a fekete gyűrűn lévő fehér feliratot csak nehezen tudtuk leolvasni: BX, alatta 38.” – írta Schneidler Viktor.

Ezt követően a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Madárgyűrűzési Központjából kaptak tájékoztatást a megfigyelt madárról. Kiderült, hogy 2023. június 26-án, ÉK-Németországban található Wendisch Waren település melletti 3 fiókás fészekben kapott gyűrűt a a halászsas az ottani szakembereknek köszönhetően.

A jeladó szerint Nagykanizsa mellett tartózkodott 2023. november 15 és december 2 között. A gyűrűzése és Nagykanizsára érkezése között majdnem 5 hónap telt el, és légvonalban mérve 869 km a távolságot tett meg.

Mivel ifjú sasunknak jeladója is volt, kíváncsiak voltunk, hogy milyen útvonalat járt be, merre időzött.” – írták. Ezen adatokat most közölte a Hiddensee-i Gyűrűzőközpont egy térkép, és egy rövid e-mail formájában. A levélből kiderül, hogy egy nem mindennapi esetről van szó! Mivel a gyűrűzés helyének régiójából, leginkább Spanyolország, Portugália, vagy Nyugat-Afrika területeire vándorolnak a halászsasok, de a szóban forgó halászsas Magyarországon át érintette az olasz csizma talpát, majd Szicília keleti partvidékén élvezte a mediterrán telet.

REPÜLÉSI TELJESÍTMÉNYÉT TEKINTVE FIGYELEMRE MÉLTÓ, HOGY A HALÁSZSAS TŐLÜNK DECEMBER 2-ÁN INDULVA HÁROM NAP ALATT LEREPÜLT MÁLTA MELLÉ, AMI LÉGVONALBAN 1200 KM!

A kapott adatokért köszönet az MME Monitoring és Madárgyűrűzési Központnak, és a németországi Beringungszentrale Hiddensee-nek – zárták írásukat.

(Forrás: Kiss Ádám, HNPI,  Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság/Schneidler Viktor, Fotók: Schneidler Viktor/madaraink.hu)

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Olyan enyhe a február, hogy a békák meg lerakták a petéiket

Eszti_mav

Vonulnak a kétéltűek a Hortobágyon

magyarallatvedo

Egy rendkívül ritka ugartyúk kapott jeladót és gyűrűt nemzeti parkunkban

Erik