Idén is mindenkit szeretettel vár a Rex Kutyaotthon Alapítvány ingyenes, állatok világnapi rendezvényére. Október 5-én, szombaton egész napos szemléletformáló, zenés családi programok, körbevezetések várnak az Állatsziget több helyszínén 10 és 16 óra között.
A Rex Kutyaotthon Alapítvány tájékoztatása szerint ezen a napon az állatoké lesz a főszerep, ezért számos állatos bemutatóval készülnek. Lesz őrző-védő, rendőrkutya és mentőkutya bemutató is, valamint lovas foglalkozások, de az érdeklődők a galambházat és a megújult vadudvart is, ahol mentett tengerimalacaik is helyet kaptak.
“Várjuk egy találkozóra az ExRex-es kutyákat és gazdáikat is”
– teszik hozzá, tőlük egy regisztrációt kérnek, amely ide kattintva tehető meg.
A nagyszínpad zenés fellépői közt lesz a gyerekek nagy kedvence, a Buborék együttes, de az érdeklődők láthatnak majd egy interaktív előadást a “Kutya háziasítása” címmel, végül 15 órakor a Misztrál együttes koncertjével zárul a rendezvény.
“Tematikus körbevezetéseket is szervezünk, amelyek rendszeres időközönként indulnak majd. Kennellátogatás, Állatszigeti körbevezetés folyamatos lesz a nap folyamán, illetve a felújított állatsimogató is várja az érdeklődőket” – fúzik hozzá. Úgy tudni, egész nap elérhető gyerekprogramok között lesznek kézműves foglalkozások, arcfestés, kvízjátékok, népi kosaras körhinta és állomásos vetélkedő garantált ajándékokkal.
További információ és részletek itt.
Magyar Állatvédelem