5 ezer kék vércse éjszakázott egyszerre a Hortobágyon! Megdőlt a tavalyi rekord! Idén még több kék vércsét figyeltek meg kollégáink – számolt be az örömteli...
4Lassan már a végéhez közeledik a kék vércsék vonulása A Körös-Maros Nemzeti Park az afrikai tájak felé vonuló kék vércsék egyik jelentős gyülekezőhelyének számít. Nemzeti...
A kora őszi puszta egyik leglátványosabb jelensége a kék vércsék éjszakai gyülekezése. Ezek a kis testű sólymok dél felé tartó vonulásuk előtt akár ezrével is...
Már párba állta a kék vércsék és a szalakóták is! Április második felében folyamatosan érkeztek a Körös-Maros Nemzeti Park tájaira a telelőhelyeikről visszatérő kék vércsék...
Hazatért az angolai Falcopolisból, a világ legnagyobb ragadozómadár-telelőhelyéről az ornitológusokból és filmes szakemberekből álló magyar expedíció – tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME)...
Világrekorder a 16 éves nagyéri kék vércse! Ilyen magas kort megért egyedet eddig még soha nem azonosítottak. Ráadásul eddigi élete során nagyjából 6,5-szer repülhette már...
16 éves kék vércsét figyelt meg az MME, nagyjából 6,5-szer repülhette körbe eddig a Földet! A vércse az első vonulásától mostanáig nagyságrendileg minimum 255 000...
Hosszú útra gyülekeznek a kék vércsék a Dél-Alföldön. Szeptember 11-én már több mint 2600 példányt figyeltek meg a tradicionális gyülekezőhelyeken! Az augusztus 21. óta zajló,...
A kék vércse a magyar puszták legszínpompásabb ragadozómadara. Az elmúlt években egyre növekvő számban költ a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben található Baksi-pusztán. Idén ötven kék vércse...
Megérkeztek az első kék vércsék a Bükkbe! Kecses ragadozómadaraink Afrikában töltötték a telet és a napokban folyataosan érkeznek haza a hosszú útról. Seres Nándor fotóit...