Örömteli hír érkezett a Miskolci Állatkertből: a Liszt-majmocskák családja idén nyáron újabb taggal bővült. A legifjabb jövevénynek köszönhetően már kilenc főre nőtt a csapat. A...
A vizes élőhelyek a természet legértékesebb, ugyanakkor legsérülékenyebb területei, ezért védelmük mindannyiunk közös felelőssége – hangsúlyozta Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a Berek...
Az árvaszúnyogok (Chironomidae) tömeges rajzása sok vízparti település lakóinak okoz kellemetlenséget, hiszen a nyári estéken hatalmas felhőkben lepik el a környéket. Fontos azonban tudni: ezek...
A nyár végének egyik különleges természeti jelensége, hogy a Kardoskúti Fehér-tó környékén felbukkannak az első hamvas rétihéják. Idén az első példányt július 31-én figyelték meg...
A Budakeszi Vadaspark 2021 óta öt elárvult vadmacskakölyköt mentett meg, közülük pedig négyet sikeresen visszavadítottak. Bár minden egyes elengedés nagy reményt jelent, nem mindegyik történet...
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelyén, a Körösvölgyi Állatparkban még tavasszal nyílt meg az év egyik legkülönlegesebb időszaki tárlata, az „Állatcsont csodák” című kiállítás....
A Kiskunsági Nemzeti Park szakemberei szerint az augusztus különleges időszak: ekkor figyelhetjük meg leggyakrabban a darázspókok és a karéjos keresztespókok kifejlett példányait, valamint az általuk...
Az ugartyúk (Burhinus oedicnemus) Magyarország egyik legritkább madárfaja, országos állománya mindössze 50–70 párra tehető. A populáció kétharmada a Duna–Tisza közén él, legerősebb állománya pedig a...
Örömteli hírről számolt be a Hortobágyi Nemzeti Park: három fiatal farkas hosszabb távollét után visszatérhetett eredeti élőhelyére, miután befejeződtek a Hortobágyi Vadaspark kifutóinak felújítási munkálatai....
Fontos győzelmet arattak az állatvédők Hollandiában: a hágai bíróság ítélete nyomán a holland agrárminisztériumnak azonnal jogszabály-előkészítési folyamatot kell indítania a Gelderland tartományban található Veluwe Nemzeti...