Image default

A Hortobágyon méretik meg magukat Európa legjobb terelőkutyái az első EB-n

Első alkalommal hazánkban rendez a Nemzetközi Kynológiai Szövetség, az FCI, Terelő Európa Bajnokságot a Hortobágyon , a Mátai lovas arénában.

10 ország 18 versenyzője méri össze ügyességét a szeptember 23-24-i eseményen. A programot számos kísérő rendezvény színesíti. Az öt magyar pásztorkutya fajta számára dupla CAC kiállítás rendeznek, az általános iskolások pedig tanösvény keretében ismerkedhetnek meg a négylábú hungarikumokkal.

Egy éves minősítés után dőlt el, kik vehetnek részt az Európa Bajnokságon

A terelősport és minden ezzel kapcsolatos tevékenység immár több évtizedes múltra tekint vissza hazánkban is. Az utóbbi években a terelés egy rendkívül színes és közkedvelt kutyás, szabadidős tevékenységgé nőtte ki magát. Magyarország kezdeményezésére 2017-ben született meg az FCI Terelő Európa Bajnokságról szóló szabályzata.

Ez alapján nyertük el az Európa Bajnokság rendezési jogát.

A szeptember 23-24-i bajnokságra minden nemzet két nevezővel és egy tartalékos versenyzővel jelentkezhetett. Az országok egy éven át minősítették versenyzőiket és közülük a legjobbakat delegálták. Tíz ország tizennyolc versenyzője méri majd össze ügyességét a Mátai lovas arénában, mely kiváló helyszín a bajnokság megrendezésére.

A Mátai Ménes közel kétszázhetven lovával Magyarország egyik jelentős lótenyésztő központja. Állami ménesként működik a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. kezelésében. Legfontosabb feladata a 2004-ben nemzeti kinccsé nyilvánított hagyományos magyar fajtakörbe tartozó nóniusz fajta génmegőrzése. Emellett kiemelt feladata napjaink igényeinek megfelelő holsteini fajtára alapozott magyar sportló tenyésztése. A ménesnek a természetvédelmi területek kezelésében is meghatározó a szerepe.

Ausztrál kelpie és egy mudi képviseli hazánkat az EB-n

Az I. FCI Terelő Európa Bajnokságon Magyarországot Takács Péter és Belatar’s Toowoomba Twister “JEDI” ausztrál kelpie , Heczendorfer István és Szürkevillám Úrnő “CIGLE” mudi kutyája képviseli. Mindkét kutya magyar tenyésztésű.

A versenyek 64 X 109 méteres, lekerített pályán zajlanak. Az első versenynapon, szeptember 23-án, szombaton az összes versenyző pályára lép, akiket egy háromtagú nemzetközi- olasz, német és magyar- bírókból álló csapat értékel. A versenyhez a Hortobágyi Nonprofit Kft., biztosít, összesen százhatvan rackajuhot.

Több fordulóban kell helyt állniuk a terelőkutyáknak

Minden versenyző egy új, húsz egyedből álló falkával lép a pályára, amelyen az FCI hagyományos stílusú versenyszabályzata szerinti feladatokat kell a bírók által meghatározott módon teljesíteni. A pontozásokat követően a legjobb tizenkét versenyző kerül a döntőbe, ami szeptember 24-én vasárnap lesz. A legjobb versenyzők ismét összemérik tudásukat , közülük csak a három legjobb kerül dobogóra és a legjobb nemzeti válogatottat is díjazzák. A bajnokság legjobbja egy vándorkupát is hazavihet, mely azután

végig kíséri majd a Terelő Európa Bajnokságok történetét.

A Terelő Európa Bajnokságot számos kísérő rendezvény is színesíti

Szombaton az öt magyar pásztorkutya fajta – a komondor, kuvasz, puli, pumi, mudi számára dupla CAC kiállítást is rendeznek. A legszebb magyar pásztorkutyák közös Best in Show programon is bemutatkoznak a nap zárásaként. Szintén szombaton, szeptember 23-án az általános iskolás korú gyerekek jelentkezését várják, ők

tanösvény keretében ismerkedhetnek meg a négylábú hungarikumokkal.

A gyerekek több állomáson végighaladva, egyszerű feladatokat megoldva ismerhetik meg a kilenc magyar kutyafajtát. Személyesen találkozhatnak a magyar kutyafajtákat tartókkal és tenyésztőkkel, hiteles információkat kapva a fajták történetéről, tulajdonságairól, tartásáról.

Természetesen lehetőségük lesz a kutyák simogatására is.

A kétnapos bajnokság mindkét napján kutyás és pásztorviseleti bemutatókat láthat a közönség, továbbá látogathatók a Hortobágy állandó programjai, a Kézműves udvar és a Csárda , pusztai buszok indulnak folyamatosan a füves puszták látnivalóihoz is. Termelői és kézműves piac is helyet kap a rendezvényen.

A programok megtekintése ingyenes.

Magyar Állatvédelem, fotók: Illusztrációk, Canva

KAPCSOLÓDÓ

Idegen férfitól kérte kölykeinek megmentését a kóbor anyakutya – VIDEÓ

Marci

Kidobott kiskutyákat mentettek meg a közutasok a Balatonnál

Marci

Tündéri videó készült a Hortobágyi Nemzeti Park első újszülött bárányáról

Eszti_mav