Image default

Újabb fontos lépés történt a hazai állatkerti állatokért

November 26-án tartotta első ülését az állatkertek helyzetének fejlesztését célzó munkacsoport. Ovádi Péter állatvédelmi kormánybiztos sikeresnek és átfogónak értékelte az egyeztetést.

Ovádi Péter állatvédelmi kormánybiztos közösségi oldalán rámutatott, az állatkertek helyzetének fejlesztését célzó munkacsoport célja, hogy valamennyi hazai állatkertben biztosítsák az állatok jóllétét és támogassuk az intézmények működésének fejlesztését.

Az ülésen részt vettek a MÁSZ által delegált állatkerti szakemberek, az Agrárminisztérium munkatársai, a magánállatkertek képviselői, valamint hatósági jogalkalmazók is.

„Ez az átfogó egyeztetés régóta váratott magára, ezért különösen örülök ennek a legelső tartalmas ülésnek” – hangsúlyozta. Hozzátette, a munkacsoport még négy ülést tart, tavasszal pedig már konkrét eredményekkel is jelentkeznek majd.

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Csíkos apróság, egy tapír jött a világra Debrecenben

Marci

Kiderült, mikor költözik új otthonába Pabló, a rendőrség által lefoglalt kölyöktigris

Eszti_mav

Kölykei születtek a Fővárosi Állatkertből egyenesen Argentínába költözött óriásvidrának – VIDEÓ

Marci