Image default

Magyarországon egyedülálló vadátjáró épült az M6-os befejező szakaszán az állatok védelme érdekében

Magyarországon egyedülálló vadátjáró épült az M6-os befejező szakaszán, Lippó közelében – adta hírül a Magyar Építők. Egy a méretéből és az íves kialakításából adódóan is különleges látványt nyújtó vadátjárót hidat alakítottak ki az M6-os autópálya záró szakaszának kivitelezése során.

A Bóly és a horvát határnál fekvő Ivánvárda közötti húsz kilométeres út az Építési és Közlekedési Minisztérium megbízásából a STRABAG Építő Kft. és a Duna Aszfalt Zrt. konzorciumának kivitelezésében nettó 88,6 milliárd forintos szerződéses értéken valósul meg. A Lippó településtől néhány száz méterre délre található szakaszon alakították ki a főpálya feletti vadátjárót.

Úgy tudni, hazánkban egyedülálló, korábban nyugati országokra jellemző színvonalú vadátjáró épült meg ezzel.

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

A lovak után, most egy kutya vágott neki az autópályának

magyarallatvedo

Hét hónap után került elő az autópálya mellett elveszett hűséges cica

Marci

Hattyúhajsza az M1-esen – VIDEÓVAL

magyarallatvedo