Image default

Visszavitte a menhelyre kutyáját Nádai Anikó

Hiába mondták neki a szakemberek, hogy fajtaismeretet és tapasztalatot igényel, örökbe fogadta a kutyust. Aztán visszavitte a menhelyre.

Az ex Való Világos Nádai Anikó közösségi oldalán számolt be arról, hogy visszavitte a menhelyre tavasszal örökbefogadott kutyáját.

A villalakóból műsorvezetővé vált Nádai Anikó kisfia kérésére döntött úgy, hogy idén tavasszal örökbe fogadnak egy kutyust. Nagyon helyesen nem a vásárlás mellett döntöttek, hanem egy menhelyre látogattak el, ahol Mogyoróra esett a választásuk. Ahogy a celeb fogalmaz, szerelem volt ez első látásra. A menhely munkatársai már az ismerkedéskor felhívták Nádai Anikóék figyelmét arra, hogy a kutyus fajtaismeretet és tapasztalatot igényel. Ennek ellenére elhozták, szerették – ahogy írja- a családjuk része lett.

„Sajnos hiába volt minden, kaphatott bármennyi figyelmet, szeretetet, fogadtunk hozzá kutyaoktatót, aki szép eredményeket ért el vele, kevesek voltunk a számára. Nem tudtuk kielégíteni a mozgásigényét, vadászösztöne miatt imádott ásni, rágni, ugratni és folyton el akart szökni” – írta Instagram oldalán a műsorvezető, hozzátéve, a gyerekek féltek a kutyustól, hiába volt jószándékú.

Nádai Anikó végül úgy döntött, visszaviszi a menhelyre a kutyát, aki azóta az Apró Mancsok Menedékének köszönhetően már nem csak szerető, de a kutyushoz értő gazdihoz költözhetett, a celeb és kisfia pedig másik kutyát választott. Remélhetőleg ezúttal véglegesen.

magyarallatvedelem.hu

KAPCSOLÓDÓ

Országos Ürgelajstromra várják önkéntesek jelentkezését

magyarallatvedo

A kutyák segítenek meghosszabbítani az aktív időskort

Marci

Somogy megyében több mint 20 kutyát mérgeztek meg fagyállóval, csak egy élte túl

Marci