Pár napja számoltunk be, hogy a Baráthyegy Vakvezető Kutya Iskola Zorkája kölyköknek adott életet. Erről ITT, ITT és ITT is olvashatsz. Azóta Zorka tíznapos kölykei már nagy változás előtt állnak, hamarosan elkezdenek járni és már nyílik a szemük.
Zorka kölykei tíznaposak lettek
A szemük és a fülük még zárva van, a szaglásukra és a hőérzékletükre támaszkodva közlekednek. Így találják meg a nekik legfontosabb irányt, az anyjukat és a cicit, mert ha a rossz oldalon vannak, mögötte, akkor is oda kell jutniuk valahogy. Szerencsére ebből sok vicces jelent marad meg az utókornak, ezek közül a baráthegyiek egyet kitettek a YouTube csatornájukra.
„A napokban kezdtek el négykézláb járni a kicsik, és egyre magasabb emelik a kis dagi pocakjukat. Ilyen idős korukban most még nem annyira fotogének, az apró részletekben lehet gyönyörködni, csodálni a mancsukat, pici szempillájukat, egycentis bajszukat, bebundásodó fülüket, ami most még egy pici háromszög, és majd ezután fog megnőni” – mondta el kölyköket nevelő Ménesi Gizella.
A csapaton belül csereberélik, hogy ki a legnagyobb, most átlagosan 1,2- 1,3 kilósak. Nem csoda, hogy a legkisebb a legaktívabb, neki kell a legkisebb súlyt cipelni. Gizella észrevette, hogy az egyik sárga fiúcskának már kezd kinyílni a szeme, kikukucskál a belső szemzugban.
Közösségükben fontos eseménynek számít a kölykök születése:
„Alapvetően annak örülünk, ha nagy alom születik, mert minél több kiképezhető kutyust szeretnénk adni a kiképzőknek. Az öt kölyök még kis alomnak tekinthető, de Zorkának ez az első alma, ezért nem bánjuk, hiszen így kényelmesebben beletanul az anyai szerepbe, a kicsiknek pedig könnyebb enni, mert mindenkire két cici jut, így nincs veszekedés” – mondta önkéntes kölyöknevelőnk.
Baráthegyi – Magyar Állatvédelem