Image default

40 és 25 nap elzárás – Ennyit ér négy kölyökmacska élete a bíróság szerint

Az ítéletet a két állatkínzó ellen a Balassagyarmati Járási Ügyészség vádirata alapján hozták meg.

Kegyetlen állatkínzót ítéltek el

A vádirat szerint a fiatalabb férfi 2023. szeptember 12-én megkérte ismerősét, hogy a háza padlásán lévő kölyökmacskákat “tüntesse el”, ezért egy doboz sört ajánlott neki. A másik férfi egy nylonzacskóba tette a párnapos állatokat, majd a fizetségül kapott sörrel hazament.

A háza udvarán a zacskó száját bekötötte, mert később akarta elásni az állatokat, majd elment otthonról.

Négyből négy kölyökmacska pusztult el borzasztó kínok között a tűző napon

Ahogyan arról a Magyar Állatvédelem is korábbi cikkében beszámolt, a vádlott szomszédja meghallotta a nyávogást, és értesítette a rendőröket és az állatvédőket. A rendőrök engedélyével egyik rokona átmászott a kerítésen, és a tűző napon lévő zacskó száját kinyitotta. Ekkorra három kölyökmacska már elpusztult, kettő pedig életveszélyes állapotba került, ezeket az állatvédők orvoshoz vitték. Közülük az egyik ugyancsak elpusztult.

Mint a főügyészség írta, a négy macska rendkívüli szenvedéssel pusztult el, esélyük sem volt a menekülésre. Az ügyészség a macskatulajdonost felbujtóként, társát pedig tettesként elkövetett, több állat pusztulását okozó állatkínzás bűntettével vádolta meg.

Ennyit ér az állatok élete?

A Balassagyarmati Járásbíróság előkészítő ülésén a két büntetlen előéletű vádlott a bűncselekmény elkövetését beismerte, és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról, ezért őket a bíróság elzárás büntetésre ítélte. Az ítéletet az ügyész és a vádlottak is tudomásul vették, így az jogerős.

Az idősebb férfit 40, a fiatalabbat 25 nap elzárásra ítélte a bíróság.

A főügyészség kifejtette: az elzárás személyi szabadság elvonásával járó büntetési nem, amely a jogalkotó szándéka szerint a rövid tartamú szabadságvesztés alternatívája lehet. Legrövidebb tartama 5, leghosszabb tartama 90 nap. Az elzárást büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani a fogház fokozatra vonatkozó szabályok szerint.

Magyar Állatvédelem, forrás: MTI

KAPCSOLÓDÓ

Brutális állatkínzás: feldarabolva, egy zsákban találtak rá egy kutyára Tiszaújvárosban

Marci

Döbbenetes: birkával szexelt egy férfi, öten pedig végignézték

magyarallatvedo

40 nap elzárásra ítélte a bíróság a kutyáját felakasztó férfit

magyarallatvedo