Image default

Láncra vert, csont sovány kutyát mentett a Fema

Borzalmasan rossz állapotban lévő kutyát mentettek a Fema Állatmentők Tolna vármegyében a hétvégén. Az esetről a közösségi oldalukon számoltak be az állatvédő szervezet tagjai megrázó fotók kíséretében.

A Fema Állatmentők a Tolna vármegyei Mucsi településen jelentek meg a hétvégén. Ahogyan a közösségi oldalukon írják, egy nem szokványos mentésre érkeztek. A működési területükön kívül eső másik megyében voltak. Olyan fotókat kaptak ugyanis, ami mellett nem tudtak elmenni.

“1 óra 45 percet utaztunk, hogy segítsünk ezen a szerencsétlen kutyán!” – hangsúlyozzák a Facebookon.

“A képeken látható 3 év körüli német vizsla keverék kutyus láncon, alultáplált állapotban volt tartva” – írják. KIemelik, hogy a kutyus egyébként az állapota ellenére energikus, nagyon jó természetű, és jól kijön más kutyákkal is. Úgy tudni, a “gazda” azonnal lemondott a kutyáról, amely oltatatlan volt és chippel sem rendelkezett.

Szimi névre hallgató kutya kiemelése megtörtént, sajnos azonban a Fema helyhiány miatt nem tudta elhelyezni az állatot. A segítség azonban nem maradt el, Kozma Emese fogadta a kutyust a Dudva-tanya Emese családi állatpanziójában.

“Hálás köszönet Emesének, nehéz lett volna a Fema állatotthont most átszervezni Szimi elhelyezése miatt. Reméljük hogy Szimi hamar gazdis lesz, mától a nélkülözés számára csak egy rossz emlék marad, amelyet majd idővel elfelejt!” – tették hozzá az állatvédők.

Nem ez az első alkalom, hogy a Fema mentéseiről hírt adunk. Munkájukról bővebben ide kattintva lehet olvasni.

Magyar Állatvédelem, fotók: Fema

KAPCSOLÓDÓ

Nem fért át az őz a kerítésen, tűzoltók segítettek neki

magyarallatvedo

Újabb életet mentettek a reformátusok Törökországban

magyarallatvedo

Pedagógusok és szülők csatlakoznak az Állatbarát Kihíváshoz a hontalan állatokért

Marci