Kegyetlenül megkínoztak egy németjuhászt Jánoshalmán. Az állat kis híján elpusztult, miután információk szerint egy autóval több mint fél kilométeren át húzták. A brutális állatkínzás szombaton történt Jánoshalmán. A BAON úgy tudja, hogy a rendőrök egy férfit előállítottak az ügy kapcsán és már ki is hallgatták.
A rendőrségre szombat délelőtt érkezett a bejelentés, hogy valaki egy németjuhász kutyát az autójához kötötte és úgy vonszolta. A brutális állatkínzás nyomai a város szélén, egy erdős részen, a deres földes úton több mint fél kilométer hosszan látszódtak. A BAON infói szerint a bejelentő
a keréknyomokat követte, mert jól láthatóan a jármű valamit húzott maga után, majd mintegy hatszáz méterre talált rá a vérző fejű élő kutyára egy fához kikötve.
Információik szerint a helyszínen cipőnyomok voltak láthatók és a jármű kerekeinek nyoma, ahogy tovább hajtott, de vonszolás nyomai innen nem voltak láthatók.
A BAON fotósa által készített sokkoló képek IDE kattintva érhetőek.
A bejelentés után nem sokkal a megadott helyszínre értek a jánoshalmi rendőrök, majd a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság bűnügyi technikusai is, akik nyomokat rögzítettek. Időközben a Kelebiai Kutyamentő Alapítvány munkatársai is megérkeztek, akik miután a kutyát a kiérkező helyi állatorvos megvizsgálta, a nyitva lévő ásotthalmi állatorvosi rendelőbe szállították.
A brutális állatkínzás során több érülést is szenvedett a kutya
– Az előzetes jelzések alapján a legrosszabbakra számítottunk – mondta el a BAON-nak Lukács Marianna, a Kelebiai Kutyamentő Alapítvány munkatársa, akitől megtudták, hogy a kutya jobb oldalán tele volt horzsolásos sérülésekkel, több ponton is vérzett. A fején is megsérült a szerencsétlen állat, vérzett a szeme és a szája.
Az elsődleges állatorvosi vizsgálat során kiderült, hogy
nem tört el semmije a kutyának, belső sérülései sem keletkeztek, az elszenvedett többi sérülés és sokk miatt azonban iszonyatos szenvedésen mehetett át.
Elmondták azt is, hogy az állatorvos szakvéleménye szerint
az, hogy a megkínzott állat életben maradt, nem az elkövetőn, hanem a szerencsén múlott.
A németjuhász jelenleg a Kelebiai Kutyamentő Alapítvány gondozásában van, amikor felépül, szerető gazdához kerülhet majd. A BAON értesülései szerint a bejelentés után elsőként a helyszínre érkező jánoshalmi önkormányzati közbiztonsági referens jelezte, hogy amint lehetővé válik, szeretné magához venni a bántalmazott kutyát és örökbe fogadni.
BAON – Magyar Állatvédelem