Image default

Kiemelten foglalkoznak már a rádióban is az állatvédelemmel

A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány idén újabb, mérföldkőnek számító lépést tesz a hazai állatvédelem láthatóbbá és elérhetőbbé tétele érdekében. Kiemelt szakmai partnerként támogatja a Spirit FM „Esély, mert az állatvédelem közös ügyünk!” című új rádióműsorát, amely friss lendülettel, széles közönséget megszólítva emeli új platformra az állatvédelem ügyét.

A sorozat december 1-jén debütált, és ezt követően minden hétfőn 14:00 órától felcsendül a főcím:

„Esély! A műsor, amely az állatokról szól nekünk, értük! Hiszen közös ügyünk az állatvédelem.”

A műsor házigazdája Nemes Anna, aki közvetlen, közérthető stílusával gördülékeny kapcsolatot teremt a szakértők és a hallgatók között. Az adások 3-4 változatos témát járnak körbe, így a közönség minden alkalommal átfogó és sokoldalú betekintést kap az állatvédelem különböző területeibe.

A műsor célja, hogy a lakosságot közérthető, mégis szakmailag hiteles módon vezesse be az állatvédelem világába. Az adásokban állatorvosok, civil szervezetek képviselői, menhelyi szakemberek, jogászok és más szakértők kapnak szót, hogy bemutassák a hazai állatvédelem aktuális kihívásait és megoldási lehetőségeit. A műsor témái a felelős állattartás alapjaitól a városi együttélés kérdésein át egészen a haszonállatok és a vadon élő állatok védelméig terjednek.

Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte, hogy az állatvédelem csak akkor lehet igazán eredményes, ha minél több emberhez eljut – ha megértjük, hogy mindannyiunk felelőssége. Ez a műsor új lehetőséget ad arra, hogy hiteles információkkal, jó példákkal és valódi megoldásokkal erősítsük a társadalmi összefogást, a fenntartható állatvédelmet.

A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány a műsorban kiemelt együttműködő partnerként jelenik meg, biztosítva a szakmai hitelességet és azt az elhivatottságot, amely az állatok jóllétét szolgáló közösségi összefogás alapját jelenti. Az új rádióműsor nem csupán egy új kommunikációs csatorna, hanem kaput nyit egy olyan platform felé, ahol az állatvédelem ügye az eddiginél is hangsúlyosabban szólhat a társadalomhoz.

A Spirit FM és az Alapítvány együttműködése egyértelmű üzenetet közvetít: az állatvédelem közös felelősség, és most minden eddiginél nagyobb szükség van az összefogásra.

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Összesítettek: több mint 110 mázsa hal pusztult el eddig idén a Velencei-tóban

Marci

Több mint 30 év után először láttak farkast a francia főváros közelében

Marci

Remek rajzpályázatot szervez a TÜTÜ kutya-kerekeskocsi

magyarallatvedo